MU: a szaúdi szövetség elnöke nem mondott le Ronaldo szerződtetéséről

D. S. B.D. S. B.
2022.09.12. 13:08
null
Cristiano Ronaldót a helyi szövetség elnöke nagyon szeretné Szaúd-Arábiába csábítani (Fotó: AFP)
Mint beszámoltunk róla, nyáron csak egy hivatalos ajánlat érkezett az angol Manchester United portugál sztárjáért, Cristiano Ronaldóért, aki akkor gyorsan vissza is utasította az egyik szaúdi klub ajánlatát, pedig két év alatt 250 millió eurót kereshetett volna. A szaúdi szövetség elnöke szerint a helyi klubok januárban ismét megpróbálják megszerezni az ötszörös aranylabdást.

„Szeretnénk, ha Cristiano Ronaldo a szaúdi ligában játszana” – idézi Jasszer al-Miszehalt, Szaúd-Arábia labdarúgó-szövetségének elnökét a The Athletic, amely azt írja, a portugál támadó iránt nyáron érdeklődött az egyik szaúdi klub, de Ronaldo elutasította a kecsegtető ajánlatot, míg egy másik klub, az al-Naszr az átigazolási időszak hajrájában csúszott le az ajánlattételről.

Al-Miszehal konkrét klubot nem nevezett meg, de szerinte CR iránt januárban is érdeklődni fognak.

„Ez ma nem lehetséges, mert az átigazolási időszaknak vége, de szeretnénk olyan játékosokat a szaúdi ligába csábítani, mint Cristiano Ronaldo. Mindenki tudja, hogy mit ért el és milyen rekordjai vannak, de emellett kiváló példakép is” – fogalmazott al-Miszehal.

„Miért ne? Tudom, hogy rettentő drága igazolás lenne, de láthatjuk, hogy a klubjaink bevételei évről évre növekednek és már láthattunk néhány játékost, aki a Premier League-ből érkezett. Nagyon szeretem Cristiano Ronaldo játékát és szívesen látnám őt Szaúd-Arábiában, de január előtt ez sajnos biztosan nem fog megtörténni” – tette hozzá a szaúdi szövetség elnöke, akit arról is kérdeztek, melyik csapatot tartja lehetségesnek, hogy szerződtesse Ronaldót, hiszen az al-Hilalt például kizárták a következő átigazolási időszakból.

„Őszintén nem tudom. Ha klubelnök lennék, akkor tudnék válaszolni, de a kluboknál dolgozó munkatársak nem osztják meg velem, kivel tárgyalnak” – jegyezte meg Jasszer al-Miszehal.

Legfrissebb hírek

Willi Orbán kezdőben, Sallai is beállt, a kirabolt Gulácsi nincs keretben – BL-eredménykövető

Bajnokok Ligája
1 órája

Steven Gerrard: Nem fogadnám el utólag a bajnoki aranyat

Angol labdarúgás
11 órája

Túlterheltség miatt kényszerül pihenőre Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
16 órája

Négy gólt kapott a Newcastle az újonc otthonában

Angol labdarúgás
23 órája

„Én vagyok minden idők legjobbja, pont” – C. Ronaldo szerint az emberek nem értékelik őt eléggé

Minden más foci
Tegnap, 12:45

A Liverpool edzője szerint jogtalan volt a piros lap; Maresca a Man. City erejéről beszélt

Angol labdarúgás
Tegnap, 9:00

Először nyert hazai pályán a Crystal Palace a PL-ben; továbbra is veretlen az Everton

Angol labdarúgás
2026.10.11. 17:02

Szoboszlai Dominik nincs ott a Liverpool keretében a Manchester City ellen – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.10.11. 16:17