PL: Bruno Fernandes góljával nyert a United a „szentek” otthonában

L. M.L. M.
2022.08.27. 15:32
null
Bruno Fernandes május óta először talált be (Fotó: AFP)
Az első félidőben hatalmas helyzeteket puskázott el a Manchester United a Southampton ellen, azonban a második játékrészben már pontosabb volt és Bruno Fernandes góljának köszönhetően elhozta a három pontot a St. Mary's Stadionból.

 

Jobban kezdte a találkozót a vendég Manchester United, a 19. percben pedig a megszerezhette volna a vezetést, ráadásul egymás után négyszer is. Bruno Fernandes fejelte le a beívelt labdát, Anthony Elanga közelről kétszer is a kapusba lőtte, a második kipattanót Fernandes nem tudta értékesíteni, majd Christian Eriksen próbálkozását is egy hősies blokkal meg tudták állítani a Southampton védői.

A második félidőben már Fernandes pontosabb volt, Diogo Dalot remek jobb oldali beadását váltotta gólra. Marcus Rashford helyezkedését érdemes kiemelni a találatnál, az angol támadó tökéletesen foglalta le a védőket, így Fernandes senkitől nem zavartatva lőhetett.

A félidő harmadánál Scott McTominay kezére pattant a labda a tizenhatoson belül, a játékvezető azonban nem sípolt, így egy kérdéses szituációt úsztak meg a „vörös ördögök”. A 65. percben közel jártak a gólhoz a „szentek”, David de Geának kellett hatalmasat védenie Joe Aribo ötméteres fejesénél.

Sor került Casemiro bemutatkozására is, a Real Madridtól érkezett védekező középpályás a 80. percben váltotta Elangát.

A hosszabbításban adódott még lehetőség a hazaiak előtt, Sékou Mara ollózó mozdulattal veszélyeztetett. A kapuba azonban nem talált, a United sikeresen vette az előtte álló akadályt és legyőzte a Southamptont.

ANGOL PREMIER LEAGUE
4. FORDULÓ, szombati mérkőzések
Southampton–Manchester United 0–1
(Bruno Fernandes 55.)
Később
Liverpool–AFC Bournemouth 9–0 (L. Díaz 3., 85., Elliott 6., Alexander-Arnold 28., Roberto Firmino 31., 62., Van Dijk 45., Mepham 46. – öngól, Fábio Carvalho 80.)
Manchester City–Crystal Palace 4–2 (Bernardo Silva 53., Haaland 62., 70., 81., ill. Stones 4. – öngól, Andersen 21.)
Chelsea–Leicester 2–1 (Sterling 47., 63., ill. H. Barnes 66.)
Brentford–Everton 1–1 (Janelt 84., ill. Gordon 24.)
Brighton–Leeds United 1–0 (Gross 66.)
Még később
Arsenal–Fulham 2–1 (Ödegaard 64., Gabriel 85., ill. A. Mitrovics 56.)

A TOVÁBBI PROGRAM
4. FORDULÓ
15.00:
Aston Villa–West Ham United (Tv: Match4)
15.00: Wolverhampton Wanderers–Newcastle United (Tv: Spíler1)
17.30: Nottingham Forest–Tottenham Hotspur (Tv: Spíler1)

AZ ÁLLÁS
1. Arsenal 4 4 11–3 +8 12
2. Manchester City 4 3 1 13–5 +8 10
3. Brighton & Hove Albion 4 3 1 5–1 +4 10
4. Tottenham Hotspur 3 2 1 7–3 +4 7
5. Leeds United 4 2 1 1 7–4 +3 7
6. Chelsea 4 2 1 1 5–6 –1 7
7. Manchester United 4 2 2 4–7 –3 6
8. Liverpool 4 1 2 1 13–5 +8 5
9. Brentford 4 1 2 1 9–6 +3 5
10. Newcastle United 3 1 2 5–3 +2 5
11. Fulham 4 1 2 1 6–6 0 5
12. Nottingham Forest 3 1 1 1 2–3 –1 4
13. Crystal Palace 4 1 1 2 6–8 –2 4
14. Southampton 4 1 1 2 5–8 –3 4
15. Aston Villa 3 1 2 3–6 –3 3
16. AFC Bournemouth 4 1 3 2–16 –14 3
17. Everton 4 2 2 3–5 –2 2
18. Wolverhampton Wanderers 3 1 2 1–3 –2 1
19. Leicester City 4 1 3 6–10 –4 1
20. West Ham United 3 3 0–5 –5 0

 

Legfrissebb hírek

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
8 órája

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
12 órája

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24

Kerkez Milos: Talán nem épp a legjobb fogadtatást kaptam a Bournemouth-szurkolóktól

Angol labdarúgás
2026.09.20. 18:34

Őrült meccs Manchesterben: hiába a Brobbey-tripla, a City legyőzte a Sunderlandet

Angol labdarúgás
2026.09.20. 17:00

Isak gólja döntött, szoros meccsen gyűrte le Tóth Alexéket a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.09.20. 16:55

Magyaros mérkőzés könyörtelen visszatérővel – jön a Bournemouth–Liverpool

Angol labdarúgás
2026.09.20. 10:10