Fulham: honnan jön az új kapus? Arsenal, Barca, PSG?

2022.07.26. 13:27
null
Bernd Leno egy januári FA-kupa-meccsen (Fotó: AFP)
Újra tárgyal a Fulham és az Arsenal arról, hogy Bernd Leno, az „ágyúsok” német kapusa az élvonalba feljutó londoni riválisnál folytassa labdarúgó-pályafutását.

 

A Sky Sports értesülése szerint Bernd Leno nyolcmillió fontért kerülne a Fulhamhez, az alku tárgya már nem is ez, hanem az átutalás ütemezése, illetve a bónuszok részaránya.

A Sky hozzáteszi, hogy bár a Fulham első számú célpontja Leno, képben van még Sergio Rico (PSG) is – ő a Sevilla kölcsönjátékosaként korábban már védett a londoniaknál –, valamint Neto, a Barcelona brazil kapusa.

Az angol portál úgy tudja, hogy az Arsenal nyitott az üzletre, hiszen az első három londoni idényében alapember, ám a legutóbbiban már csak négy bajnokin védő Leno a szerződése utolsó évébe lépett, és részben erre tekintettel a klub nemrég szerződtette az Egyesült Államok válogatott kapusát, Matt Turnert.

A Fulham jelenlegi első számú kapusa a szlovák válogatott Marek Rodák, aki egészen fiatalon, 16 évesen került a londoniakhoz 2013-ban.

Legfrissebb hírek

„Minden megváltozhat, mire szabadügynök leszek” – a távozásáról beszélt Mac Allister

Angol labdarúgás
18 órája

Sikeres műtéten van túl Tóth Alex, a kórházi ágyról üzent – fotó

Légiósok
2026.11.03. 15:55

„Titok marad...” – Szoboszlai arról, hogy túl korán tért-e vissza

Angol labdarúgás
2026.11.03. 10:05

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
2026.11.02. 23:04

„Nagyon kedvelem” – az Arsenal angol szélsője már Hollandiában is Kerkezzel csatázott

Angol labdarúgás
2026.11.02. 21:14

„A győzelem a felkészültség tudománya” – hogyan lett élcsapat a Brightonból?

Angol labdarúgás
2026.11.02. 14:50

Iraola: Az Isak elleni eset egyértelmű büntető volt

Angol labdarúgás
2026.11.02. 09:32

„Mi vagyunk a Liverpool” – a bajnoki címmel lenne elégedett Szoboszlai

Angol labdarúgás
2026.11.01. 21:16