MU: Pogba bizonyítani akarja a klubnak, hiba volt elengedni

Cs. B.Cs. B.
2022.06.16. 19:27
null
Paul Pogba bizonyítani akarja a Manchester Unitednek, hogy hiba volt elengedni (Fotó: AFP)
Paul Pogba a pénteken megjelenő, „Pogmentary” című dokumentumfilmjében elmondta, meg akarja mutatni a Manchester Unitednek, hogy hibát követett el, amikor nem marasztalta eléggé – számolt be róla a BBC Sport.

 

A BBC Sport úgy tudja, hogy a Manchester United az előző szerződésében foglaltaknál jövedelmezőbb ajánlatot tett Paul Pogbának – heti 300 ezer fontos fizetésről írnak –, a 29 éves középpályás azonban azt mondta az Amazon Prime-on bemutatandó dokumentumfilmjében, hogy az MU blöffölt.

„Hogyan mondhatod egy játékosnak, hogy feltétlenül őt akarod, de nem kínálsz neki semmit? Soha nem láttam ilyet” – értetlenkedett az elmúlt idényben összesen 27 alkalommal pályára lépő Pogba.

Az angol portál szerint Pogba egykori játékosügynökével, Mino Raiolával is beszél a jövőjéről a filmben.

„El kell érnünk, hogy olyan jól érezd magad egy klubcsapatnál, mint amikor a francia válogatottal vagy. A francia csapattal te vagy az igazi Pogba, a juventusos Pogba, a Pogba, akit mindenki szeret. Manchesterben valami akadályoz téged” – idézte a BBC az áprilisban elhunyt Raiola szavait.

A PA hírügynökség által látott felvételeken Pogba a következőket mondta: „Meg akarom mutatni a Manchesternek, hogy hibát követett el, amikor arra várt, hogy szerződést ajánljon nekem.”

Sajtóhírek szerint az extravagáns megjelenésű futballista szerződése lejártával elhagyja az MU-t, és visszatér a Juventushoz.

Legfrissebb hírek

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
22 órája

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

„Ő egy igazi gép” – Andy Robertson Szoboszlai Dominik edzésmunkáját méltatta

Légiósok
2026.09.23. 12:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24

Kerkez Milos: Talán nem épp a legjobb fogadtatást kaptam a Bournemouth-szurkolóktól

Angol labdarúgás
2026.09.20. 18:34

Őrült meccs Manchesterben: hiába a Brobbey-tripla, a City legyőzte a Sunderlandet

Angol labdarúgás
2026.09.20. 17:00