PL: nagyot nyerhet a Barcelona, ha kiesik a Leeds – sajtóhír

CS. M.CS. M.
2022.03.27. 14:21
null
Raphinha szívesen menne Barcelonába, a többi már nem (csak) rajta múlik (Fotó: Getty Images)
A spanyol Diario Sport arról számolt be vasárnap, hogy az FC Barcelona mindenben megegyezett a Leeds United brazil szélsőjével, Raphinhával, aki nyáron ötéves szerződést kötne a katalánokkal. A kérdés már csak a vételár, amely a Sky Italia újságírója, Fabrizio Romano szerint igencsak széles skálán mozog. 

A 25 esztendős brazil jobbszélső tavaly októberben szerződött a francia Rennes-től a Premier League-ben szereplő Leeds Unitedhez, 18.6 millió euró ellenében. Raphinha 59 tétmeccsen 15 gólt szerzett, miközben kiosztott 12 gólpasszt is, és már a brazil válogatottban is hét alkalommal pályára léphetett – három alkalommal be is talált.

A Dario Sport vasárnap arról számolt be, hogy a Barcelona vezetősége – amely február óta tárgyal a brazil szélső ügynökével, Decóval – mindenben megegyezett kiszemeltjével, a szerződés hossza pedig 5 évre szól majd. A kérdés már csak a vételár, amely attól is függhet, hogy miképp sikerül az idény hajrája a Leedsnek.

Fabrizio Romano értesülése szerint ugyanis, ha a Leeds kiesik az évad végén a PL-ből, Raphinha kivásárlási ára mindössze 25 millió euróra csökken, ám ha bennmarad, akkor 75 millió euróra nő. Ha mindez igaz, akkor a Barcelona a Leeds kiesésével járna jobban, de ha bennmarad Jesse Marsch csapata, akkor is elképzelhető, hogy a felek megegyeznek félúton, egy köztes összegben.

A Leeds United jelenleg 16. helyen áll a Premier League-ben, 30 meccset játszva, a 18. helyezett Watford pedig nyolc pontra van tőle, eggyel kevesebb mérkőzéssel a háta mögött.


Legfrissebb hírek

Hiába vezetett, a Newcastle az idényben másodszor is kikapott a Sunderlandtől

Angol labdarúgás
48 perce

Kerkez Milos: Ha nincs meg a három pont, nem sokat ér a gólom

Angol labdarúgás
2 órája

„Reméljük, hogy megértik…” – Marco Rossinak is szólhatott Arne Slot üzenete

Angol labdarúgás
6 órája

Napra pontosan három hónap után nyert az Elche, odahaza győzött a Levante és az Osasuna is

Spanyol labdarúgás
16 órája

Kerkez gólt szerzett, de a Liverpool kikapott a Brightontól

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:45

Tóth Alex: Mindennap készen állok a bevetésre

Légiósok
Tegnap, 7:07

A Villarreal fellépett a dobogóra

Spanyol labdarúgás
2026.03.20. 23:00

Kétszer egyenlített a Bournemouth, az MU nem tudta megszakítani a „cseresznyések” veretlenségi sorozatát

Angol labdarúgás
2026.03.20. 22:58
Ezek is érdekelhetik