PL: El-győztes brazil védőt igazolna a Newcastle – sajtóhír

CS. M.CS. M.
2022.01.05. 11:23
null
Diego Carlos számára irány a Premier League? (Fotó: Getty Images)
A spanyol Marca információi szerint a Premier League-ben szereplő Newcastle United még a téli átigazolási időszakban szerződtetné a Sevilla brazil belső védőjét, Diego Carlost. 

Az új, szaúdi tulajdonosi kör miatt pénzügyileg megerősödött, de az angol bajnokságban továbbra is a kiesés ellen küzdő Newcastle a téli átigazolási időszakban elsősorban a védelem megerősítésére helyezné a hangsúlyt.

Kedden beszámoltunk róla, hogy az angol jobbhátvéd, Kieran Tripper szerződtetése szinte biztosra vehető (csak a hivatalos bejelentés maradt hátra), a Marca szerint pedig már a következő kiszemeltje is megvan a „szarkáknak”, aki nem más, mint a Sevilla belső védője, Diego Carlos.

A 28 éves brazil játékos 2019 óta erősíti a sevillaiakat, akikkel rögtön az első idényében megnyerte az Európa-ligát. A válogatottban felnőttszinten még nem mutatkozhatott be, de tavaly nyáron olimpiai bajnok lett hazájával Tokióban. Sajtóhírek szerint klubja nagyjából 30 millió euró ellenében lenne hajlandó megválni tőle.


Legfrissebb hírek

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
2026.11.02. 23:04

La Liga: a Getafe fordított; az Athletic Bilbao nyerte a baszk rangadót

Spanyol labdarúgás
2026.11.01. 23:04

Nem borult a papírforma a Király-kupában, minden élvonalbeli csapat búcsúztatta hatodosztályú ellenfelét

Spanyol labdarúgás
2026.10.29. 23:03

Utolsóként a Newcastle-t legyőző Everton jutott be az angol Ligakupa negyeddöntőjébe

Angol labdarúgás
2026.10.29. 22:46

A Sevilla az Osasuna ellen vetett véget rossz sorozatának

Spanyol labdarúgás
2026.10.26. 23:08

Hatalmas védelmi hibák az MU-tól, a Bournemouth simán nyert az Old Traffordon

Angol labdarúgás
2026.10.25. 17:00

A Sevilla bírózott, Mourinho a csapatát dicsérte a Real győzelme után

Spanyol labdarúgás
2026.10.19. 10:52

Gyönyörű gólokkal nyert a Real Madrid a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.10.18. 22:55