Anglia: az EFL döntött, egyik profi ligában sem lesz szünet

K. T. I.K. T. I.
2021.12.20. 18:25
null
A Premier League alatti profi ligákban sem áll meg a labda a Covid-helyzet miatt (Fotó: Getty Images)
Az Angol Futball-liga (EFL) hivatalos közleményben jelezte, a másod-, harmad-, negyedosztály küzdelmei sem állnak meg a szigetországban – annak ellenére sem, hogy a Premier League-klubokat érintő Covid-hullám az alacsonyabb osztályú csapatokat sem kerülte el. Hétvégén több mint a meccsek felét kellett átütemezni a három ligában. 

 

Amint arról beszámoltunk, a Premier League szervezői a klubok képviselőivel közösen arra jutottak, nem kell sem felfüggeszteni a bajnokságot, sem teljes fordulót halasztani benne. A döntést két hét múlva vizsgálhatják felül, amennyiben a helyzet nem javul.

Hasonló döntésre jutott az élvonal alatti, de még profinak számító három osztály, a Championship, a League One és a League Two esetében is a lebonyolításért felelős Angol Futball-liga. Az EFL hivatalos közleményben jelezte, az érintett klubokkal együtt dolgoznak azon, hogy a Covid-helyzet, főleg a Dél-Afrikából indult omikron-variáns gyors terjedése a lehető legkisebb károkat okozza a ligacsapatok számára. Ugyanakkor a bajnokságok felfüggesztését, egy többhetes téli kényszerszünet bevezetését nem tartják indokoltnak a felek...

A Liga a vörös protokollt léptette életbe, a részletekről annyit írnak, 24 óránként kötelező PCR-teszt vár a játékosokra, s a szervezők továbbra is szorgalmazzák az oltási programokban való részvételt. Sajtóhírek szerint Angliában a négy profi liga játékosainak 60–65 százaléka kapott eddig legalább egy oltást.

A helyzet az említett bajnokságokban sem túl rózsás: a hétvégére tervezett 35 meccsből csupán 16-ot tudtak lejátszani az eredetileg tervezett időpontban. Emlékezetes, a Premier League-ben tíz meccsből csupán négy ment végig szombaton és vasárnap.

 

Legfrissebb hírek

A Newcastle-tól távozó Trippier az angol másodosztályba szerződött

Angol labdarúgás
2026.06.09. 14:19

Rutinos edzőt neveztek ki Tóth Balázs csapatánál

Angol labdarúgás
2026.06.06. 18:12

Hiába távozna, a Chelsea 120 millió fontot kér Enzo Fernándezért

Angol labdarúgás
2026.05.28. 13:38

„Ma többet sírtam, mint az egész eddigi életemben” – Szalah érzelmesen búcsúzott az Anfieldtől

Angol labdarúgás
2026.05.25. 08:23

Kapushiba a 95. percben: kilenc év után a Hull City jutott vissza a Premier League-be

Angol labdarúgás
2026.05.23. 18:40

Spygate-ügy: a vezetőedző áldását adta a Soton kémkedésére

Angol labdarúgás
2026.05.22. 08:43

Kizárták a Southamptont, a Middlesbrough játszhat a Premier League-be jutásért – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.05.19. 20:25

Pep Guardiola az idény végén távozik a Manchester Citytől – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.05.18. 23:00
Ezek is érdekelhetik