Arsenal: meggyógyult a koronavírusból a svájci középpályás

2021.09.15. 14:08
null
Granit Xhaka visszatért az Arsenalhoz, de eltiltás miatt még nem játszhat (Fotó: AFP)
Granit Xhaka meggyógyult a koronavírusból, és visszatért az Arsenalhoz, számolt be róla az Evening Standard.

A svájci középpályás a hónap elején kapta el a vírust, amikor csatlakozott hazája válogatott keretéhez. A görögök elleni felkészülési mérkőzésen még ott volt a kispadon, ezután azonban pozitív Covid-tesztet produkált, így nem léphetett pályára az Olaszországgal és Észak-Írországgal szemben vívott világbajnoki selejtezőkön.

Xhaka felépülése idejére Svájcban maradt karanténban, azonban szerdán visszatérhetett az Egyesült Királyságba, és az orvosi vizsgálatok után már edzésbe is állt az Arsenal colney-i bázisán.

Viszont ez nem jelenti azt, hogy a pályán is láthatjuk a svájcit, akit a Manchester City elleni bajnoki mérkőzésen kiállítottak, és eltiltása miatt még nem állhat Mikel Arteta rendelkezésére a Burnley elleni meccsen, sőt kénytelen lesz kihagyni szeptember 27-én a Tottenham elleni rangadót is.
Legfrissebb hírek

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

„Hiba volt. Sajnálom” – Xhaka elismerte a hamisítást, kikerült a svájci keretből

Minden más foci
2026.09.21. 13:13

„Ennek a vereségnek fájnia kell” – Artetát nem csupán az eredmény keserítette el

Angol labdarúgás
2026.09.20. 10:59

Rég nem látott összeomlás az Arsenaltól, simán nyert a Brighton

Angol labdarúgás
2026.09.19. 18:00

Max Dowman duplázott, az Arsenal 58 perc alatt lerendezte az Ipswichet a Ligakupában

Angol labdarúgás
2026.09.15. 23:04

„Elfogadhatatlan!” – hiába az Arsenal újabb győzelme, Arteta keményen kritizálta a játékvezetőt

Angol labdarúgás
2026.09.13. 12:25

Megszenvedett a Sunderland ellen, de továbbra is hibátlan az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.09.12. 23:05