Liverpool: Van Dijk a Hertha BSC ellen térhet vissza

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2021.07.26. 18:06
null
A holland tavaly októberben szenvedett keresztszalag-szakadást (Fotó: AFP)
Virgil van Dijk, a Liverpool FC labdarúgója csütörtökön, a Hertha BSC elleni felkészülési mérkőzésen térhet vissza a pályára az október óta tartó kihagyását követően – írja a Magyar Távirati Iroda.

 

„Bár nem vagyok biztos a dologban, de bízom abban, hogy tud játszani néhány percet. Az edzéseken nagyon jól nézett ki, és bár még át kell beszélnünk a dolgokat, úgy tűnik, készen áll″ – jelentette ki Jürgen Klopp, a Liverpool német vezetőedzője a klub honlapján.

A 2019-ben Bajnokok Ligája-győztes, tavaly pedig angol bajnok Liverpool a Dárdai Pál által irányított Hertha BSC-hez hasonlóan Ausztriában edzőtáborozik, felkészülési mérkőzésükre Innsbruckban kerül sor.

Klopp hozzátette, az ugyancsak súlyos sérülésből lábadozó angol Joe Gomez is közel van a visszatéréshez, ugyanakkor egyikük esetében sem szeretnének semmit elkapkodni, mert hosszú szezon áll előttük és mindkét labdarúgónak bőven lesz ideje formába lendülni a hosszú kihagyást követően.

A holland Van Dijk keresztszalagja tavaly októberben, az Everton elleni városi rangadón szakadt el, azóta nem tudott pályára lépni. Gomez novemberben, az angol válogatott edzésén sérült meg, és az eset óta ő sem játszott.

Legfrissebb hírek

Videó: így búcsúztak Diogo Jotától a Premier League első fordulójában

Angol labdarúgás
Tegnap, 16:22

Így reagált Kerkez Milos a PL-álomcsapatba kerülésre

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:18

Bajban az Arsenal? Havertz hosszú időre kidőlt – sajtóhír

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:34

Isak közleményt adott ki, szerinte a változás mindenki érdeke

Angol labdarúgás
2025.08.19. 22:18

Kerkez Milos is bekerült az előző idény PL-csapatába a játékosok szavazatai alapján

Angol labdarúgás
2025.08.19. 21:45

Szavazás: Ön szerint tizenegyest kellett adni a Leedsnek Tarkowski kezezése miatt?

Angol labdarúgás
2025.08.19. 15:07

A Leeds United győzelemmel tért vissza a Premier League-be

Angol labdarúgás
2025.08.18. 23:05

Potya gól döntött a rangadón: kikapott a Manchester United az Arsenaltól

Angol labdarúgás
2025.08.17. 19:25
Ezek is érdekelhetik