FA-kupa: a Leicester lesz a Chelsea ellenfele a döntőben

K. T. I.K. T. I.
2021.04.18. 21:26
null
4000 néző követhette a helyszínen a második elődöntőt (is) (Fotó: AFP)
Több mint 50 év után ismét FA-kupa-döntőt játszhat a Leicester City, amely a második elődöntőben a Southamptont verte meg 1–0-ra. A győztes találatot Kelechi Iheanacho szerezte az egész meccsen a kaput el sem találó Soton ellen.

 

Történelmi léptékű tettre készült a Southampton a Leicester City ellen. A „szentek” kapott gól nélkül jutottak el az FA-kupában az elődöntőig, legutóbb az 1965–1966-os idényben jött össze egy csapatnak az, hogy a döntőbe is bejusson kapott gól nélkül: az Everton volt az.

A nullázás szempontjából az első félidő jól is sikerült a Sotonnak, igaz, a kapott gólok száma mellett a gólszerzési kísérletek számában is nulla szerepelt az együttes neve mellett, alatt. A Leicester hiába futballozott jóval veszélyesebben, kaput eltaláló lövést, fejest a bajnokságban jóval előkelőbb helyen álló „rókáktól” sem láthattunk.

A pontatlan lövések és a Southampton „érintetlenségének” az 55. percben Kelechi Iheanacho vetett véget, aki Jamie Vardy bal oldali elfutása után elsőre még a jobb kapufa mellett álló Jannik Vestergaardot találta el, majd a nem kis szerencsével elé visszapattanó labdát már Fraser Forster kapujába helyezte (1–0).

A kapott gól után próbálta felpörgetni a tempót a Southampton, ám a kaput így sem tudta eltalálni a fehér mezes alakulat. Sőt, a hajrában Iheanacho volt az, aki eldönthette volna a továbbjutás kérdését egy újabb góllal. Ez végül nem jött össze, de nem is volt rá szükség, az 55. percben szerzett gólja – ahogyan egy nappal korábban Chelsea-s Hakim Zijesé a Manchester City ellen – önmagában is elég volt a finálé kiharcolásához.

A Leicester City 1969 után először jutott be a legpatinásabb angol kupasorozat döntőjébe – összességében az ötödik alkalommal.

 


 

ANGOL LABDARÚGÁS
FA-KUPA, ELŐDÖNTŐ

Leicester City–Southampton 1–0 (Iheanacho 55.)
Szombaton játszották
Chelsea–Manchester City 1–0
(Zijes 55.)

Legfrissebb hírek

Hiába távozna, a Chelsea 120 millió fontot kér Enzo Fernándezért

Angol labdarúgás
2026.05.28. 13:38

„Ma többet sírtam, mint az egész eddigi életemben” – Szalah érzelmesen búcsúzott az Anfieldtől

Angol labdarúgás
2026.05.25. 08:23

Pep Guardiola az idény végén távozik a Manchester Citytől – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.05.18. 23:00

Újabb szöglet utáni gól, újabb győzelem: egy lépéssel közelebb került a bajnoki címhez az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.05.18. 22:57

„Még egy sör sem fér bele” – Pep Guardiola az FA-kupa-győzelem után

Angol labdarúgás
2026.05.17. 10:24

Semenyo mestermunkája döntött, nyolcadszor lett kupagyőztes a Manchester City

Angol labdarúgás
2026.05.16. 17:59

Tiltakoztak a szurkolók, nyilatkozatot adott ki a jegyárakról a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.05.07. 12:14

Az első vizsgálatok szerint nem lett súlyosabb baja a fejsérülést szenvedő Chelsea-játékosnak

Angol labdarúgás
2026.05.04. 19:25
Ezek is érdekelhetik