Arsenal: a klub nem eladó – jelentették ki a tulajdonosok

V. J.V. J.
2021.04.27. 21:56
null
Arsenal szurkolók egy csoportja a tulajdonosok távozását követelte a csapat stadionjánál (Fotó: AFP)
Stan és Josh Kroenke az elmúlt időszak nehézségei és a szurkolók bírálata ellenére sem akar megválni az Arsenal labdarúgócsapatától.

 

A tulajdonosok kedden jelentették ki, hogy továbbra is száz százalékig elkötelezettek a csapat mellett, és eddig nem kaptak, de nem is fognak meghallgatni egyetlen vételi ajánlatot sem.

A nyilatkozatra azután került sor, hogy a szurkolók pénteken az Emirates Stadion előtt tüntettek és követelték az amerikai család kivonulását az Arsenalból, és több hír is megjelent arról, hogy Kroenkéék az eladást fontolgatják. Daniel Ek svéd milliárdos, a Spotify alapítója és ügyvezetője múlt héten jelentette ki: őt érdekelné a klub, amennyiben eladnák.

A tulajdonosokat korábban is többször bírálták már a londoni gárda szurkolói, újabban pedig az Európai Szuperliga beindításának múlt hétfői bejelentése után kerültek a kritikák kereszttüzébe, amelyek azt követően sem enyhültek, hogy a másik öt angol alapító klubbal együtt kiléptek a ligából.

(MTI)

 

 

 

 

Legfrissebb hírek

Premier League: egy hónappal a feljutás után lemondott az Ipswich Town vezetőedzője

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:29

Premier League: Szoboszlaié az idény legszebb gólja a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2026.06.06. 13:53

Spirit of Shankly: a szurkolói elköteleződés egy életre szól a Liverpoolnál

Képes Sport
2026.06.06. 10:19

Andoni Iraola: Kiváltság és felelősség a Liverpoolnál dolgozni

Angol labdarúgás
2026.06.06. 08:39

„Utcahosszal mindenki előtt” – így látták Szoboszlai idényét a drukkerek

Angol labdarúgás
2026.06.04. 15:43

Távozott a Fulham vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.06.02. 17:52

Megegyezés született az új vezetőedzőről a Liverpoolnál – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.06.02. 12:25

Szoboszlai máris a Liverpool legnagyobbjai között

Angol labdarúgás
2026.06.01. 15:36
Ezek is érdekelhetik