Arsenal: meg kell fordítanunk a rossz sorozatot, ez nem vitás – Arteta

2020.12.23. 14:04
null
Mikel Arteta tudja, hogy változtatniuk kell (Fotó: AFP)
Mint ismert, az Arsenal 4–1-re kikapott a Manchester Citytől kedd este az angol Ligakupa negyeddöntőjében, így búcsúzott a sorozattól. A londoni klub spanyol vezetőedzője, Mikel Arteta a mérkőzés után elmondta, hogy meg kell fordítaniuk a rossz szériájukat, mert nagy bajban vannak.

Az Arsenal 14 fordulót követően csak a 15. helyen áll a Premier League tabelláján, mindössze négy pontra a kiesőzónától, ráadásul már az angol Ligakupától is búcsút kellett intenie kedden, miután hazai pályán 4–1-re kikapott a Manchester Citytől.

„Meg kell fordítanunk a rossz sorozatunkat, ez nem vitás – nagy bajban vagyunk. Ez a vereség újabb fájdalmas pofon volt. Amikor ilyen gólokat szerez ellened az ellenfél, akkor már tudod, hogy lehetetlen nyerni” – fogalmazott Mikel Arteta, az Arsenal trénere.

A spanyol szakember azArsenalt irányítja pályafutása során először vezetőedzőként, ezt megelőzően a Manchester City másodedzője volt, és Pep Guardiola mellett tanult. A City katalán menedzsere maga is megszólalt a londoni klub gyengélkedése és Arteta kapcsán.

„Óriási hibát követ el az Arsenal, ha lemond Mikelről, de biztos vagyok benne, hogy megkapja a kellő bizalmat. Tisztában vagyok a fantasztikus képességeivel, tudom, hogy csak idő kérdése, amíg beérik az általa végzett munka” – mondta nagyvonalúan Guardiola.

ANGOL LIGAKUPA
NEGYEDDÖNTŐ

Arsenal–Manchester City 1–4 (Lacazette 32., ill. Gabriel Jesus 3., Mahrez 55., Foden 60., Laporte 73.)

Legfrissebb hírek

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
13 órája

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
15 órája

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24

Kerkez Milos: Talán nem épp a legjobb fogadtatást kaptam a Bournemouth-szurkolóktól

Angol labdarúgás
2026.09.20. 18:34

Őrült meccs Manchesterben: hiába a Brobbey-tripla, a City legyőzte a Sunderlandet

Angol labdarúgás
2026.09.20. 17:00