Arsenal: Guardiola szerint bíznia kell Artetában a vezetőknek

MTI/H. Á.MTI/H. Á.
2020.12.15. 11:31
null
Arteta (balra)a legjobb akivel Guardiola (jobbra) valaha együtt dolgozott (Fotó: AFP)
A Manchester Cityt irányító Pep Guardiola kiállt egykori segítője, Mikel Arteta mellett és azt mondta: az Arsenal vezetőinek továbbra is bízniuk kell a szakemberben, s a gyengébb bajnoki rajt után bekövetkezik majd a fordulat a labdarúgócsapatnál.

Az Ágyúsok 12 meccsen 13 pontot szereztek a Premier League-ben, ez a klub történetének egyik legrosszabb idénykezdése, a spanyol vezetőedzőn pedig egyre nagyobb a nyomás. A szakember egy éve irányítja az együttest, korábban Guardiola másodedzőjeként két bajnoki cím, egy FA Kupa- és két ligakupa-győzelem részese volt a Citynél.

„Az Arsenal nem találna jobb edzőt nála – jelentette ki Guardiola. – Nem kell nyilvánosan a támogatásomról biztosítanom, mert bírja a támogatásomat. Ő az egyik legjobb szakember, akit valaha láttam, és akivel valaha együtt dolgoztam. Biztos vagyok benne, hogy bekövetkezik a fordulat, és a csapata úgy teljesít majd, ahogy azt mindenki várja. Ha egy klub hullámvölgyben van, időre van szüksége. Ha én az igazgatótanács tagja lennék, nem lenne kétségem a képességei felől, és hogy az Arsenal újra a megérdemelt helyére kerül.”

A londoni egyesület technikai igazgatója, Edu is kiállt Arteta mellett.

„Mikel remekül végzi a munkáját – mondta. – Persze normális és könnyű csak az eredmények alapján megítélni valakit, de én látom a jövőt, látom az építkezést és hogy hova tartunk. Nagyszerűnek látom a jövőt. Tudom, hogy a jelen helyzetben ez most furcsán hangzik, de én így érzem."

Az Arsenal jelenleg csak a 15. helyen áll a tabellán és öt pontra van a kiesőzónától.

 

Legfrissebb hírek

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
13 órája

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
15 órája

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24

Kerkez Milos: Talán nem épp a legjobb fogadtatást kaptam a Bournemouth-szurkolóktól

Angol labdarúgás
2026.09.20. 18:34

Őrült meccs Manchesterben: hiába a Brobbey-tripla, a City legyőzte a Sunderlandet

Angol labdarúgás
2026.09.20. 17:00