Liverpool: Klopp szerint fogalma sincs, hogyan kell motiválni

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2020.11.24. 10:21
null
Valóban nem jó motivátor Klopp? (Fotó: AFP)
Jürgen Klopp, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Liverpool FC menedzsere nem tartja magát a motiváció művészének.

 

„Őszintén szólva, fogalmam sincs, hogyan kell motiválni. És ha a motiválás lenne az egyetlen erősségem, akkor nem tartanék ott, ahol tartok” – mondta az egyik interjúban a német szakember. Hozzátette: nem tud egész nap valamifajta lelkesítő, tűzbe hozó beszédet tartani, mert mint mindenki másnak, neki is foglalkoznia kell sok apró részlettel.

Állítása szerint nagyon szívesen végzi a munkáját és az sem esik nehezére, hogy valakinek elmagyarázza, miért is kifizetődő sok energiát fektetni egy olyan tevékenységbe, amelyben az illető jó.

A szakembert elsősorban a sikeréhség hajtja:

„Amikor tavaly megnyertük a Bajnokok Ligáját, egy héttel később már nem éreztem a diadal ízét. És ugyanez volt a helyzet idén a bajnoki címmel. Már jó ideje ismét éhes vagyok a sikerre” – fogalmazott.

Legfrissebb hírek

„Kár érte…” – Slot szerint a futballban megtörténhetnek a Guéhiéhez hasonló esetek

Angol labdarúgás
2025.09.12. 11:13

74 vádpontban találták bűnősnek a Chelsea-t – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.11. 13:00

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2025.09.11. 08:31

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59

A West Ham United újra kölcsönadhatja Hegyi Krisztiánt

Légiósok
2025.09.09. 15:47
Ezek is érdekelhetik