PL: a Tottenham Szon Hung Min 8. góljával gyűrte le a Burnleyt

B. L.B. L.
2020.10.26. 22:54
null
Szon Hung Min már a nyolcadik bajnoki gólját szerezte az idényben (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 6. fordulójának záró mérkőzésén a Tottenham idegenben 1–0-ra legyűrte a Burnleyt.

A négy meccs után csak egy ponttal álló Burnley veszélyeztetett először, de Barnes hiába lőtte ki szépen a rövid alsót, harmadmagával már masszív lesen tartózkodott ezt megelőzően.

Hiába birtokolta kétszer annyit a labdát a Tottenham, a játékrész hajrájában Llorisnak kellett résen lennie, de Westwood lövésénél megőrizte kapuját a góltól.

A fordulást követően sem lett sokkal veszélyesebb a Spurs, sőt Tarkowski fejesénél a vendégvédőknek kellett blokkolniuk.

Negyedórával a vége előtt végül a londoniak is eltalálták a kaput: előbb Szon Hung Min lövését még szögletre blokkolták a hazaiak, a szöglet után viszont Kane csúsztatásába belestukkolt a dél-koreai, ez pedig már védhetetlennek bizonyult (0–1).

Ez már a 29. PL-gól volt, amit ez a kettős összehozott, ennél többet csak a Didier Drogba, Frank Lampard (36) duó alkotott.

A Tottenham végül 1–0-ra nyert, ezzel a legutóbbi 29 idegenbeli bajnokijából harmadszor zárt kapott gól nélkül – az előző idényben két gól nélküli döntetlenje volt, a kieső Bournemouth, Watford duó ellen.



ANGOL PREMIER LEAGUE
6. FORDULÓ

Brighton–West Bromwich Albion 1–1 (Livermore 40. – öngól, ill. Ahearne-Grant 83.)
Burnley–Tottenham Hotspur 0–1 (Szon Hung Min 76.)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Aston Villa–Leeds United 0–3
SZOMBATON JÁTSZOTTÁK

West Ham United–Manchester City 1–1
Fulham–Crystal Palace 1–2
Manchester United–Chelsea 0–0
Liverpool–Sheffield United 2–1
VASÁRNAP JÁTSZOTTÁK
Southampton–Everton 2–0
Wolverhampton–Newcastle United 1–1
Arsenal–Leicester City 0–1

AZ ÁLLÁS
1. Everton 6 4 1 1 14–9 +5 13
2. Liverpool 6 4 1 1 15–14 +1 13
3. Aston Villa 5 4 – 1 12–5 +7 12
4. Leicester City 6 4 – 2 13–8 +5 12
5. Tottenham 6 3 2 1 16–8 +8 11
6. Leeds United 6 3 1 2 12–9 +3 10
7. Southampton 6 3 1 2 10–9 +1 10
8. Crystal Palace 6 3 1 2 8–9 –1 10
9. Wolverhampton 6 3 1 2 6–8 –2 10
10. Chelsea 6 2 3 1 13–9 +4 9
11. Arsenal 6 3 – 3 8–7 +1 9
12. West Ham 6 2 2 2 12–8 +4 8
13. Manchester City 5 2 2 1 8–8 0 8
14. Newcastle 6 2 2 2 8–10 –2 8
15. Manchester United 5 2 1 2 9–12 –3 7
16. Brighton & Hove Albion 6 1 2 3 10–12 –2 5
17. West Brom 6 – 3 3 6–14 –8 3
18. Sheffield United 6 – 1 5 3–9 –6 1
18. Burnley 5 – 1 4 3–9 –6 1
20. Fulham 6 – 1 5 5–14 –9 1
Legfrissebb hírek

Kane szerint jó az esélye az Aranylabdára

Angol labdarúgás
9 órája

Harry Kane nem zárja ki, hogy az NFL-ben folytassa

Német labdarúgás
14 órája

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24

Kerkez Milos: Talán nem épp a legjobb fogadtatást kaptam a Bournemouth-szurkolóktól

Angol labdarúgás
2026.09.20. 18:34

Őrült meccs Manchesterben: hiába a Brobbey-tripla, a City legyőzte a Sunderlandet

Angol labdarúgás
2026.09.20. 17:00