PL: a Napoli középpályása az Evertonban folytatja – hivatalos

D. Á.D. Á.
2020.09.05. 12:40
null
Allan 25 millióért csatlakozott a liverpooli egyesülethez (Fotó: AFP)
A Premier League-ben szereplő Everton labdarúgócsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette Allant a Napoliból.

 

A transfermarkt.com információi szerint az Everton 25 millió euróért szerződtette Allant a Napoliból. A brazil játékos három évre írt alá, s a liverpooliak középpályáján jelenthet erősítést.

„Megtiszteltetés, hogy az Evertonba igazolhatok, nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek. Remélem, hogy itt is azt csinálhatom, amit az egész karrierem során. A csapattársaimmal együtt jó teljesítményt szeretnék nyújtani, s nagy sikereket elérni!” – mondta Allan.

A 29 éves, kilencszeres válogatott futballista Nápolyban már dolgozott együtt az Everton jelenlegi menedzserével, Carlo Ancelottival, akinek nyári kívánságlistáján ő volt az első számú célpont.

„Nagy múltú klubról van szó, ambíciókból nincs hiány, ráadásul itt van Carlo Ancelotti is. Ő mindent megtett, hogy idejöjjek” – tette hozzá a brazil.

 


 

Legfrissebb hírek

Bejelentkezés Athénból és Isztambulból; vendégünk BL-sztárok frizuráját értékelte – ilyen volt a szerdai BL-nap felvezetése

Bajnokok Ligája
12 órája

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
2026.11.02. 23:04

A Juve Alajbegovic nagy góljával szerzett vezetést, majd emberelőnyben 2–0-ra megverte a Napolit

Olasz labdarúgás
2026.11.01. 22:21

Utolsóként a Newcastle-t legyőző Everton jutott be az angol Ligakupa negyeddöntőjébe

Angol labdarúgás
2026.10.29. 22:46

Két mérkőzésre eltiltották Massimiliano Allegrit

Olasz labdarúgás
2026.10.27. 18:33

Óriási fordulatok, hatgólos döntetlen a Napoli–Roma rangadón

Olasz labdarúgás
2026.10.24. 20:03

Legyőzte az Evertont, így pontszámban beérte a Man. Cityt az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.10.24. 18:00

Serie A: a Venezia a Napoli ellen szerezte meg az első pontjait, a Roma őrzi veretlenségét

Olasz labdarúgás
2026.10.17. 22:56