PL: a PES kiszivárogtatta, hol folytatja Willian? – kép

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2020.08.05. 11:50
null
Willian Londonon belül vált csapatot? (Fotó: AFP)
Az angol sajtóban hetek óta téma Willian esetleges klubváltása – a Chelsea szélsője iránt az FC Barcelona, az Arsenal és a tengerentúli Inter Miami is érdeklődik a hírek szerint. A Pro Evolution Soccer nevű videojáték egyik kiszivárgott promóciós videójában azonban már nem a nyugat-londoniak, hanem az Arsenal mezében bukkan fel a brazil – írja több angol portál, köztük az Evening Standard.


A The Athletic azt írja, a 32. életévét vasárnap betöltő játékos még nem döntött arról, hol folytatja, de az Arsenal ajánlata tetszik neki a legjobban Mikel Arteta vezetőedző stílusa és a technikai igazgató, Edu elképzelései miatt – ez még a többi csapathoz viszonyítva gyengébb anyagi feltételek mellett is igaz. A lap szerint az Arsenal hároméves szerződést ajánl neki, és Arteta is kifejezetten kérte a szerződtetését.

Már nem először kerül szóba a játékos az Arsenallal kapcsolatosan, de az említett három klub mellett természetesen jelenlegi csapata, a Chelsea is szeretné a soraiban tudni, és a szélsőnek arra is megvan a lehetősége, hogy maradjon jelenlegi állomáshelyén.

Az, hogy Willian végül meglépi-e ugyanazt, amit korábban David Luiz és Petr Cech – hogy csak két nevet említsünk a Chelsea-től az Arsenalhoz igazolók közül –, vagy máshol folytatja pályafutását, a következő hetekben derülhet ki.

Card

Legfrissebb hírek

Története egyik legjelentősebb transzferét kötötte meg a dunaszerdahelyi labdarúgóklub

Minden más foci
14 órája

Hivatalos: Kerkez Milos a 6-os, Pécsi Ármin a 41-es mezszámot kapta Liverpoolban

Angol labdarúgás
Tegnap, 8:23

Felkészülés: hatalmas baklövés okozta az Arsenal vesztét a Tottenham ellen

Angol labdarúgás
2025.07.31. 15:59

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Premier League: visszatért a Cityhez a legnagyobb angol kapustehetség

Angol labdarúgás
2025.07.29. 20:47

Az Arsenal ötgólos meccsen győzött a Newcastle ellen Szingapúrban

Angol labdarúgás
2025.07.27. 15:49

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

„Rekordüzlet számunkra” – mégsem szerződik Londonba az angol válogatott középpályás

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:11
Ezek is érdekelhetik