PL: komikus öngól, a Tottenham nyerte meg a londoni derbit

B. A.B. A.
2020.06.23. 23:17
null
Harry Kane gólja tette biztossá a győzelmet (Fotó: AFP)
A Tottenham 2–0-ra legyőzte a West Ham Unitedet az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 31. fordulójában.

A mezőnyfölény ugyan megvolt a Tottenham részéről az első félidőben, José Mourinho csapata azonban nem tudott igazán felpörögni a szünet előtt. A vezetést így is majdnem megszerezte, Szon Hung Min szerzett remek gólt, ám les miatt érvénytelenítették a találatot.

A fordulás után a szerencsére is szüksége volt a hazaiaknak a vezető gólhoz, Giovani Lo Celso szöglete után Tomás Soucek ért bele úgy a labdába, hogy az a saját kapujába került (1–0). A West Hamnek ez volt a harmadik öngólja az idényben, egy csapat sem szerepel előrébb ezen a nem túl előkelő listán. Ami a túloldalt illeti, a Spurs harmadszor profitált öngólból a jelenlegi kiírásban, csak a Brighton (4) volt nála szerencsésebb.

A kegyelemdöfést Harry Kane adta meg, az angol válogatott támadó remek labdát kapott a felezővonalnál, majd a ziccert sem hibázta el, a tizenhatosról a bal alsóba helyezett (2–0). Kane harmincadszor volt eredményes a londoni derbiken (48 meccsen), csak Teddy Sheringham (32 gól), Frank Lampard (32) és Thierry Henry (43) volt termékenyebb ezeken az összecsapásokon.

ANGOL PREMIER LEAGUE
31. FORDULÓ

Tottenham Hotspur–West Ham United 2–0 (Soucek – öngól, 64., Kane 82.)
Korábban

Leicester City–Brighton 0–0
Szerda
19.00: Manchester United–Sheffield United (Tv: Digi Sport1)
19.00: Newcastle–Aston Villa
19.00: Norwich City–Everton (Tv: Digi Sport3)
19.00: Wolverhampton–Bournemouth (Tv: Spíler1)
21.15: Liverpool–Crystal Palace (Tv: Digi Sport1) – élőben az NSO-n!
Csütörtök
19.00: Burnley–Watford (Tv: Spíler1)
19.00: Southampton–Arsenal (Tv: Digi Sport1)
21.15: Chelsea–Manchester City (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 30 27 2 1 66–21 +45 83
2. Manchester City 30 20 3 7 76–31 +45 63
3. Leicester City 31 16 7 8 59–29 +30 55
4. Chelsea 30 15 6 9 53–40 +13 51
5. Manchester United 30 12 10 8 45–31 +14 46
6. Wolverhampton 30 11 13 6 43–34 +9 46
7. Tottenham 31 12 9 10 50–41 +9 45
8. Sheffield United 30 11 11 8 30–29 +1 44
9. Crystal Palace 30 11 9 10 28–32 –4 42
10. Arsenal 30 9 13 8 41–41 0 40
11. Burnley 30 11 6 13 35–45 –10 39
12. Everton 30 10 8 12 37–46 –9 38
13. Newcastle 30 10 8 12 28–41 –13 38
14. Southampton 30 11 4 15 38–52 –14 37
15. Brighton & Hove Albion 31 7 12 12 34–41 –7 33
16. Watford 30 6 10 14 28–45 –17 28
17. West Ham United
31 7 6 18 35–54 –19 27
18. Bournemouth 30 7 6 17 29–49 –20 27
19. Aston Villa 30 7 5 18 35–58 –23 26
20. Norwich City 30 5 6 19 25–55 –30 21
Legfrissebb hírek

Megoperálták a hatalmasat ütköző Chelsea-kapust, a kórházból üzent

Angol labdarúgás
4 órája

A Liverpool edzője elárulta, Szoboszlainak a korábbi sérülése újult ki

Angol labdarúgás
18 órája

Lejtmenetben a Newcastle, a nyári szerzemény góljával nyert az Aston Villa

Angol labdarúgás
18 órája

Haaland duplázott, a Man. City tovább menetel a Premier League-ben

Angol labdarúgás
20 órája

Szoboszlait le kellett cserélni, az emberelőnyben játszó Liverpool fordított és nyert a Brentford ellen

Angol labdarúgás
21 órája

Pedro Neto duplázott, a Chelsea véget vetett az Everton veretlenségének

Angol labdarúgás
23 órája

Szoboszlai Dominik visszatért a Liverpool kezdőcsapatába

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:49

Szoboszlai Dominik is szerepel a Liverpool FC könyvében a valaha volt 100 legjobb játékos között

Angol labdarúgás
2026.10.16. 16:05