PL: Guardiola elárulta, állnak-e díszsorfalat a bajnok Liverpoolnak

T. M.T. M.
2020.06.28. 10:36
null
Ami jár, az jár. A Manchester City játékosai díszsorfalat fognak állni a liverpooliaknak (Fotó: Getty Images)
A Manchester City játékosai díszsorfalat állnak majd az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságot megnyerő Liverpoolnak a két csapat csütörtöki mérkőzésén – árulta el Pep Guardiola, a manchesteri csapat menedzsere.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Liverpool 30 éves várakozása véget ért, miután a Manchester City 2–1-re kikapott a Chelsea otthonában csütörtökön, ezzel pedig a „vörösök” bajnokok lettek a Premier League-ben – történetük során először.

Hogy a bajnoki vereség még keserűbb legyen a manchesteriek számára, a következő fordulóban a Liverpool látogat az otthonukba, ahol a szokásokhoz híven illik majd díszsorfalat állni a PL-győztes riválisnak. Pep Guardiola elárulta, nem törik meg ezt a tradíciót.

„Természetesen fogunk díszsorfalat állni a Liverpool játékosainak. Üdvözölni fogjuk őket, amikor az otthonunkba látogatnak. Megcsináljuk, mivel megérdemlik” – mondta a spanyol tréner.

A Liverpool július 2-án, azaz jövő hét csütörtökön 21.15-től mérkőzik meg a Manchester Cityvel az Etihad Stadionban a Premier League 32. fordulójában.

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik: Most az egyéni elismerések jöttek, de az összeset elcseréltem volna egy kupára

Angol labdarúgás
5 perce

Pep Guardiola távozik a Manchester City menedzseri posztjáról – hivatalos

Angol labdarúgás
9 órája

Michael Carrick marad a Manchester United vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
9 órája

Slot: Szoboszlai Dominik az iskolapéldája annak, hogyan kell a Premier League-ben egyre jobbá válni

Angol labdarúgás
10 órája

Premier League: Szoboszlait is beszavazhatják a szurkolók az év csapatába

Angol labdarúgás
Tegnap, 18:35

„Apa, bajnokok vagyunk!” – fia sírva közölte a nagy hírt az Arsenal edzőjével

Angol labdarúgás
Tegnap, 18:10

19 meccs kapott gól nélkül, 18 találat szöglet után – az Arsenal bajnoki címe számokban

Angol labdarúgás
2026.05.20. 13:20

Wenger üzent az Arsenal bajnoki címe után – videó

Angol labdarúgás
2026.05.20. 12:10
Ezek is érdekelhetik