Liverpool: Örülök, hogy a csodás csapatomat újra látom – Klopp

2020.06.03. 12:27
null
Jürgen Klopp egy tavalyi erős pillanatában (Fotó: AFP)
Jürgen Klopp, a Liverpool FC menedzsere a BBC Radio 5-nak adott interjújában többek között arról beszélt, hogy nagyon várja már a koronavírus-járvány miatt félbeszakított angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) folytatását, és ha az esélyeknek megfelelően aranyérmesek lesznek, nem marad el a szurkolókkal közös ünneplés sem.

 

„Hihetetlen, mennyire hiányzott már, boldog vagyok, hogy újra láthatom a csodálatos csapatomat – fogalmazott Jürgen Klopp. – Tudom, hogy nem a futball a világ legfontosabb dolga, de nekem ez a szenvedélyem. Remélem, a szurkolók is várják már az újrakezdést, mert bizony mi nagyon.”

A Liverpool – amelyet 128 évvel ezelőtt éppen ezen a napon, június 3-án alapítottak – már a június 17-re tervezett újrakezdés utáni első mérkőzésén biztossá teheti a bajnoki címét, ha nyer, miközben a Manchester City kikap az Arsenaltól.

„Jó érzés erre gondolni, de mindannyian abból indulunk ki, hogy egyelőre nem vagyunk bajnokok – így Klopp. – Tudjuk, hogy közel vagyunk, de a közel még nem egyenlő a célba éréssel, vár még ránk munka bőven. További huszonhét pontot szerezhetünk, és mi az összeset szeretnénk besöpörni.”

A Liverpool 25 pontos előnyben van a második helyezett Manchester City előtt (matematikailag egyedül a Man. City előzheti meg, más csapat nem – a szerk.), így nem indokolatlan az esetleges bajnoki ünneplésről is szót ejteni.

„Ha bajnokok leszünk, csapaton belül nem marad el az akkor éppen engedélyezett ünneplés, és megígérem a szurkolóknak, hogy amint lehetőség nyílik rá, megtartjuk a velük közös parádét is – válaszolta Klopp a riporteri kérdésre. – Csak ki kell választani egy olyan napot, amikor mindenki ráér eljönni, és csapunk egy nagy ünneplést.”

Klopp fájlalja, hogy a zárt kapus mérkőzések miatt hiányolniuk kell az Anfield messze földön híres morajló támogatását, de szakmai szempontból nem aggódik különösebben amiatt sem, ha esetleg az Everton elleni helyi derbit – elvileg ez lesz az első meccsük – semleges helyszínen kell lejátszaniuk.

„A saját közönség támogatásának elmaradásával ugyanis az összes csapatnak meg kell birkóznia, így a mindenkori ellenfelünknek is – indokolt Klopp. – Az üres stadionban is tartunk edzéseket, így próbálunk hozzászokni a helyzethez. Ha a másik lehetőség az, hogy egyáltalán ne legyenek meccsek, akkor én hajlandó vagyok bárhová elutazni, csak játsszunk!”

S hogy milyen formára számít a hátralévő fordulókban?

„Néhány játékosom jobb állapotban tért vissza, mint a legutóbbi, nagyon rövid nyári szünet után – érzékeltette a helyzetet a menedzser. – Mire elkezdjük a bajnokságot, lesz mögöttünk négyhétnyi edzés, ebből háromhétnyi közös. Ennyinek elegendőnek kell lennie. A nyári szünet után általában nem tudjuk pontosan, milyen állapotban kezdjük az idényt, nos, most egy kicsit hasonló helyzetben vagyunk. De az biztos, hogy az első meccstől kezdve beleadunk mindent.”

Legfrissebb hírek

„Reméljük, hogy megértik…” – Marco Rossinak is szólhatott Arne Slot üzenete

Angol labdarúgás
32 perce

Kerkez gólt szerzett, de a Liverpool kikapott a Brightontól

Angol labdarúgás
18 órája

Tóth Alex: Mindennap készen állok a bevetésre

Légiósok
Tegnap, 7:07

Kétszer egyenlített a Bournemouth, az MU nem tudta megszakítani a „cseresznyések” veretlenségi sorozatát

Angol labdarúgás
2026.03.20. 22:58

Lewis Hamilton sikerei is motiválták Tóth Alexet

Légiósok
2026.03.19. 09:55

Alisson visszatért a Liverpoolba, hosszabbított és a BL-re összpontosít

Angol labdarúgás
2026.03.17. 09:41

Kétgólos hátrányból mentett pontot a Wolverhampton, de ezzel nem sokra megy

Angol labdarúgás
2026.03.16. 23:04

Tizenegyből négy – Szoboszlai Dominik idénybeli kapura lőtt szabadrúgásai videón

Angol labdarúgás
2026.03.16. 17:08
Ezek is érdekelhetik