Liverpool: „Mégis hogy vezetünk 20 ponttal a Man. City előtt?!”

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2020.06.23. 18:54
null
Jürgen Klopp maga sem érti, hogyan lehet csapatának ilyen tetemes előnye a Cityvel szemben (Fotó: AFP)
A Liverpool német menedzsere, Jürgen Klopp nem tudja eléggé dicsérni csapatát, amely remek munkát végzett a Manchester Cityvel szemben. A szakember azt is elárulta, egyszer szurkolt Pep Guardiola ellen, ám az sem alakult a legjobban – írja a Goal.com

 

Jürgen Klopp úgy gondolja, a Liverpool remek szereplése attól ennyire értékes, hogy egy olyan kvalitású klubot, mint a Manchester City, ennyire simán letaszít a trónról. A „vörösök” szerdán a Crystal Palace ellen játszanak az Anfielden, s egy győzelemmel ugyan még nem lennének bajnokok – kivéve, ha a Pool nyer, a City pedig csütörtökön nem nyer –, de nagyon közel kerülnének ahhoz, hogy 30 év után ismét megnyerjék az élvonal küzdelmeit.

Szalahék jelenleg 20 ponttal vezetik a tabellát Pep Guardiola és csapata előtt, akik csütörtökön a Chelsea-vel mérkőznek meg idegenben. A keddi virtuális sajtótájékoztatón Jürgen Klopp dicsérő szavakkal illette a manchesteri kékeket.

„Nem gondolok arra, hogy beérhetnek-e vagy sem. Nem ez a lényeg. Az egyetlen dolog, amire gondolni tudtam a tegnapi meccs közben, hogy mégis hogyan vezetünk előttük húsz ponttal?! Valamit nagyon jól csináltunk” – mondta Klopp.

„Nem azért figyeltem őket tegnap, mert reménykedtem, hogy kikapnak. Kilenc nap múlva ellenük játszunk, ezért néztem meg a meccsüket. Nem szoktam a Man. City ellen szurkolni... Na, jó talán a Leicester ellen, de az sem sült el valami jól” – jegyezte meg viccesen a német tréner, az elmúlt idényben ugyanis Kompany bődületes bombájával győztek a manchesteriek Vardyék ellen, s bebiztosították a bajnoki címüket.

Ha a Manchester City és a Liverpool is megnyeri a következő Premier League-mérkőzését, a bajnoki cím sorsa az egymás elleni találkozón dőlhet el matematikailag is az Etihad Stadionban.

Legfrissebb hírek

Videó: különleges kihívást teljesített Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos

Angol labdarúgás
3 órája

A mi kutyánk kölyke – Malonyai Péter jegyzete

Angol labdarúgás
14 órája

Arne Slot: Három helyzetet is kialakítottunk, de Kerkez, Szoboszlai és Isak sem élt vele

Angol labdarúgás
15 órája

Dráma a Chelsea otthonában, megint a ráadásban bukta el az egy pontot a Liverpool

Angol labdarúgás
17 órája

Az Arsenal és a Manchester United is otthon tartotta a három pontot

Angol labdarúgás
20 órája

Balszerencsés volt a leedsi védő, idegenben nyert a Tottenham

Angol labdarúgás
22 órája

Szoboszlai tízes pozícióban, Wirtz helyén játszhat a Chelsea ellen – az elemzők szerint

Angol labdarúgás
Tegnap, 9:09

2031-ig hosszabbított brazil szélsőjével a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.10.03. 21:48
Ezek is érdekelhetik