CAS: megtárgyalták a Manchester City kizárását, döntés júliusban

B. A.B. A.
2020.06.10. 17:41
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) hivatalos kommünikében tudatta, hogy július első felében közli döntését a Manchester City fellebbezésével kapcsolatban, melyet az Európai Labdarúgó-szövetség által hozott ítélet, a nemzetközi porondról való két évre szóló kizárás ellen nyújtott be a klub.

A meghallgatásra videokonferencia keretein belül került sor, a közlemény szerint a döntést július első felében jelentik be, a pontos dátumot később nevezik meg.

Mint ismert, az UEFA még februárban a pénzügyi fair play megszegése és az együttműködés hiánya miatt büntette meg a Manchester Cityt, továbbá 30 millió eurós bírságot is kiszabott rá. Az angol klub nem sokkal a döntés után jelezte, él a fellebbezés jogával, és a CAS-hoz fordult.

Legfrissebb hírek

Elismerés elismerés után: Szoboszlai bekerült a hét csapatába az UEFA-nál

Bajnokok Ligája
19 órája

Alaposan megbüntette az UEFA a Ferencvárost

Európa-liga
20 órája

„Ez a mérkőzés nagyon fontos volt az önbizalmunk szempontjából” – Vinícius Júnior a Manchester City kiejtése után

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 07:53

Már lehet jegyeket igényelni a budapesti Bajnokok Ligája-döntőre

Bajnokok Ligája
2026.03.16. 16:04

Egyelőre nincs másik helyszín, jövő héten döntenek a Finalissimáról

Minden más foci
2026.03.05. 11:47

A Galatasaray szurkolói nem lehetnek ott Liverpoolban

Bajnokok Ligája
2026.03.04. 12:53

„Nem az én dolgom tanácsokat adni Artetának” – Guardiola nem kívánt fogadatlan prókátor lenni

Angol labdarúgás
2026.02.27. 19:45

Az UEFA elnöke válaszolt Schmidt Ádámnak a Kompany-ügyben

Minden más foci
2026.02.27. 13:27
Ezek is érdekelhetik