PL: az MU és a Chelsea is vinné a Bournemouth csatárát

2020.05.24. 21:02
null
King (jobbra) 2008 és 2013 között volt már a Manchester United játékosa, de akkor nem kapott lehetőséget (Fotó: AFP)
Angol lapértesülés szerint a Premier League topklubjai is versenyezhetnek a Bournemoutht erősítő Joshua King kegyeiért.

 

A Sky Sports úgy tudja, a Manchester United a januári sikertelen, 20 millió fontos ajánlat után újra próbálkozik majd a 28 éves norvég támadó megkaparintásával, főleg, ha a helyette kölcsönbe érkező Odion Ighalo valóban visszatér a kínai Sanghaj Senhuához.

Joshua King számára nem lenne ismeretlen a „vörös ördögök” kötelékébe tartozni, hiszen Norvégiát elhagyva 2008 és 2013 között már volt a klub alkalmazottja, igaz, a felnőttcsapatban nem tudott bemutatkozni.

A 181 centiméter magas futballista ezt követően két évig a Blackburnnél szerepelt, az áttörést viszont a Bournemouth hozta meg a számára, 2015-ös átigazolása óta 48 gólt és 15 gólpasszt jegyzett a klub színeiben.

A 46 válogatott meccsén 17-szer eredményes King szerződése egy év múlva lejár a Premier League-ben 18. helyen álló csapatnál, így még a nyáron megfelelő összeget lehetne kérni érte.

A Manchester United mellett a Chelsea is szívesen látná a keretében a szélen és a csatárok mögött is bevethető támadót, sőt a Sky Sports szerint több top 6-os gárda is érdeklődik King iránt.

Legfrissebb hírek

Enzo Maresca a Manchester City új vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.06.29. 15:10

Newcastle–Liverpool, Man. City–Bournemouth a Premier League augusztusi rajtján

Angol labdarúgás
2026.06.19. 11:08

A Manchester United is büszke az argentin győzelemre

Foci vb 2026
2026.06.17. 09:48

Marc Cucurella a Real Madridban folytatja karrierjét – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.15. 11:12

Premier League: egy hónappal a feljutás után lemondott az Ipswich Town vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.06.11. 13:29

Premier League: Szoboszlaié az idény legszebb gólja a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2026.06.06. 13:53

Spirit of Shankly: a szurkolói elköteleződés egy életre szól a Liverpoolnál

Képes Sport
2026.06.06. 10:19

Andoni Iraola: Kiváltság és felelősség a Liverpoolnál dolgozni

Angol labdarúgás
2026.06.06. 08:39
Ezek is érdekelhetik