Manchester City: De Bruyne jövője a CAS döntésén múlik

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.05.03. 09:51
null
Kevin De Bruyne a CAS döntésére vár (Fotó: Nemzeti Sport)
Kevin De Bruyne a Manchester City Bajnokok Ligájából való kizárásától teszi függővé, meddig marad az angol klubnál.

 

„Bízom a klubom megértésében. Amint megvan a hivatalos döntés a BL-kizárásról, újragondolom a jövőmet – mondta De Bruyne a belga HLN-nek. – Két év a Bajnokok Ligája nélkül túl sok lenne nekem. Ha csak egy évre szól a kizárás, még meglátom.”

A 28 éves De Bruyne 2015-ben a német Wolfsburgtól szerződött a Manchester Cityhez, amelynél a világ egyik legjobb támadó középpályása lett. Első manchesteri szerződése hat évre szólt, azt 2018-ban 2023 nyaráig meghosszabbította. Ahhoz, hogy elhagyja a Cityt, egy másik csapatnak ki kell vásárolnia.

Az UEFA a pénzügyi fair play szabály megszegése miatt a 2020–2021-es és a 2021–2022-es nemzetközi klubidényből zárta ki a Manchester Cityt, amely a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál fellebbezett. A CAS a május-júniusi időszakra ígérte a tárgyalást, de a koronavírus-járvány miatt nem tudja tartani a tervezett időrendjét. A CAS június 26-ig tartó nyilvános naptárában nem szerepel a City ügye.

„Lesz, ami lesz. Az elmúlt öt évben egyszer sem akartam elhagyni a klubot, a pletykákat higgadtan fogadtam. Nem volt ebből problémám, türelmesen kivárom, hogy majd úgyis eljön a pillanat” – mondta De Bruyne a belga lapnak.

Legfrissebb hírek

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

Donnarumma csak a pénz miatt távozik? Szerintünk nem!

Francia labdarúgás
2025.08.14. 10:00

A negyedmilliárd eurós bevétel ellenére ragaszkodnak a régi recepthez a „gyógyszergyáriak”

Német labdarúgás
2025.08.13. 13:22

A Qarabag lesz a főtábláért az FTC ellenfele

Bajnokok Ligája
2025.08.12. 19:50

Az El-kizárás után közleményt adott ki a Crystal Palace

Angol labdarúgás
2025.08.12. 15:24

Christopher Nkunku visszatérhet az RB Leipzighez

Angol labdarúgás
2025.08.12. 11:09

A PSG egyre határozottabban próbál megszabadulni Donnarummától

Francia labdarúgás
2025.08.12. 08:27

De Bruyne-show a Napolinál, győzött a Girona ellen a Serie A címvédője

Olasz labdarúgás
2025.08.09. 21:08
Ezek is érdekelhetik