Man. United: jutányos áron hozhatnak riválist De Gea nyakára

K. T. I.K. T. I.
2020.05.07. 11:43
null
André Onana 2019-ben, a Juventus kiejtését ünnepli a Bajnokok Ligájában (Fotó: AFP)
A goal.com beszámolója szerint a Manchester United is szeretné megszerezni André Onanát, az Ajax 24 éves kameruni válogatott kapusát, aki a következő évadban David de Gea riválisa, s hosszabb távon a spanyol örököse lehet a klubnál.

 

Onana nemrégiben arról beszélt, hogy eljött az idő a klubváltásra,s azóta a nemzetközi beszámolók szerint megvan az az ár, amennyiért az amszterdamiak hajlandók a játékjogától megválni.

A kameruni válogatott játékos szerződése 2022-ig érvényes az amszterdami klubnál, de a neve az FC Barcelona, a Chelsea és a Tottenham együttesénél is felvetődött már. A lista most a Manchester Uniteddel egészült ki, igaz az MU érdeklődése sem teljesen új keletű, az ősszel már több brit lap is beszámolt róla.

„Ne értsenek félre, rendkívül boldog vagyok az Ajaxnál, és nagyon hálás vagyok a klubnak. Öt fantasztikus évet töltöttem itt, ám most eljött az idő lépni egyet. Nem tudom, mit hoz a jövő, de az ambícióim és a céljaim egyértelműek”
– idézte a 24 éves játékos AD-nek adott szavait a Sky Sports.

A kameruni Superman, aki átírja, amit az afrikai kapusokról hittünk

Most a goal.com az AD-re hivatkozva arról számolt be, hogy már meg is van az az összeg, amennyiért hajlandó az amszterdami klub eladni kapusát: 25 millió fontot (nagyjából 28.4 millió eurót) kell kipengetni érte.

A Unitednél továbbra is bizonytalan a jelenlegi első számú kapus, David de Gea sorsa, aki az elmúlt másfél évben közel sem olyan megbízható, mint az azt megelőző években volt. Bár hosszas huzavona után 2023-ig hosszabbított szerződést Manchesterben, mai napig hallani a Paris Saint-Germainnel kapcsolatos pletykákat.

Akár meg tudják tartani hosszabb távon, akár nem, a Unitednél állítólag örülnének egy olyan posztriválisnak, aki nagyobb versenyre, így jobb teljesítményre késztetné a spanyol kapust. Ez a személy lehet Onana, akiben megvan a potenciál arra, hogy De Gea helyét is átvegye a kezdőcsapatban.

Legfrissebb hírek

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
3 órája

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:28

Farkas Erik profi szerződést írt alá a Liverpoollal

Légiósok
2026.09.18. 12:40

Szoboszlai Dominik: Ahogy felpattant előttem a labda, arra gondoltam, „Miért ne?”

Angol labdarúgás
2026.09.17. 14:29

Michael Carrick: Nincs itt az ideje azt részletezni, mit rontottunk el

Angol labdarúgás
2026.09.17. 09:55

Kétgólos előnyről esett ki otthon a Manchester United a Ligakupából

Angol labdarúgás
2026.09.16. 23:00

Marcelo Brozovic országot váltott, Roberto Firmino csapattársa lett

Minden más foci
2026.09.15. 07:41

Hétvégén pihen a manchesteri derbi VAR-játékvezetője és a segítője

Angol labdarúgás
2026.09.14. 23:23