Liverpool: a koronavírus miatt elhalasztják az Anfield bővítését

K. T. I.K. T. I.
2020.04.27. 19:36
null
Két év csúszással folytatják majd az Anfield bővítését (Fotó: AFP)
Két évvel elhalasztotta a Liverpool az Anfield tervezett bővítését – számolt be a The Athletic. A klub épp az év elején kapta meg a városvezetés engedélyét az építkezéshez, és az év végén kezdtek volna neki a bővítésnek. A 60 millió fontos projekt két évet csúszhat.

 

A klub elsőre a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzettel és bizonytalansággal indokolta a döntést, ami miatt idén december helyett csak 2022-ben állnak neki a kivitelezésnek. Az Anfield befogadóképessége jelenleg 53 ezer fő körül mozog attól függően, hogy az FA vagy az UEFA által szervezett mérkőzést rendeznek-e benne. A stadion Anfield Road felé eső, rövid oldalán (ahol jelenleg a 2000 fős vendégszektor is található) egy új szintet építenének, az új lelátórészen pedig mintegy 7000 széket helyeznének el.

A cikk szerint a bővítés alatt legalább kétszer két olyan hónapra van szükség, amikor nem látogatható a stadion, de még nem látható, hogy alakul át a versenynaptár, mikor lesznek a bajnoki szünetek és így hogyan ütemezzék az építkezést.

A Liverpoolt működtető Fenway Sports Group már jó ideje dolgozik a befogadóképesség növelésén: az új főlelátó 2016-ban készült el, a 100 millió fontos projektnek köszönhetően 8000 fővel nőtt a kapacitás.

A 2000-es évek közepén még vadonatúj stadionban gondolkodtak a 18-szoros angol bajnoknál. Már a városi tanács hozzájárulása is megvolt, s úgy nézett ki, hogy 2011-ben nyithatja meg kapuit az új, akár 73 ezres aréna, amely a Stanley Park nevet kapta volna – csakhogy beütött a gazdasági válság, a Liverpool tulajdonost váltott, az FSG pedig úgy határozott, új stadion helyett az Anfieldet fejleszti, hasonlóan, mint ahogyan az amerikai cégcsoport baseballcsapatának, a Boston Red Soxnak az otthonával, a Fenway Parkkal is tette a tengerentúlon.

Az eredetileg 1884-ben, a városi rivális Everton otthonaként átadott stadion nézőcsúcsa az új, tervezett befogadóképességnél is nagyobb; 1952-ben a Wolverhampton ellen 61 905 néző zsúfolódott be az akkor még részben nyitott Anfieldbe.

Legfrissebb hírek

Jeff Bezosék tulajdonrészt szereztek a Liverpoolban – hivatalos

Angol labdarúgás
23 órája

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
2026.08.12. 12:27

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
2026.08.11. 15:48

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.10. 20:00

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2026.08.10. 14:26

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

Xabi Alonso szerint nagy potenciál rejlik a Chelsea-ben

Angol labdarúgás
2026.08.07. 11:37

Közel a visszatéréshez a Liverpool olasz védője

Angol labdarúgás
2026.08.07. 09:17