PL: Sané újra pályán, a Man. City U23-as csapatában játszott

CS. M.CS. M.
2020.02.29. 15:25
null
Sané újra a pályán mosolyoghat (Fotó: AFP)
Augusztusban, az angol Szuperkupa-mérkőzés (Community Shield) első félidejében szenvedett súlyos térdsérülést Leroy Sané, a Manchester City német válogatott támadója, ám pénteken visszatérhetett a pályára.

 

Sané iránt a teljes 2019-es nyári átigazolási szezonban élénken érdeklődött a Bayern München, ám a német rekordbajnok végül letett a megszerzéséről, mivel a Liverpool elleni Community Shield-mérkőzés 13. percébenkeresztszalag-szakadástszenvedett. Ezt követően a rehabilitáció a terv szerint haladt, így a szélső már az év elején edzésbe állhatott, pénteken pedig tétmeccsen is pályára léphetett.

Igaz, még nem a City felnőttcsapatában – az edzői stáb a klub U23-as keretébe nevezte Sanét, aki 57 percet játszott az Arsenal korosztályos csapata ellen idegenben 4–2-re megnyert mérkőzésen.

Azt még nem tudni, hogy a Premier League második helyén álló felnőttkerethez mikor csatlakozhat, de úgy tűnik, 208 nappal ezelőtt elszenvedett sérülése már a múlté.

Legfrissebb hírek

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24

Kerkez Milos: Talán nem épp a legjobb fogadtatást kaptam a Bournemouth-szurkolóktól

Angol labdarúgás
2026.09.20. 18:34

Őrült meccs Manchesterben: hiába a Brobbey-tripla, a City legyőzte a Sunderlandet

Angol labdarúgás
2026.09.20. 17:00

Isak gólja döntött, szoros meccsen gyűrte le Tóth Alexéket a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.09.20. 16:55

Magyaros mérkőzés könyörtelen visszatérővel – jön a Bournemouth–Liverpool

Angol labdarúgás
2026.09.20. 10:10