Tottenham: Llorist nem kell műteni, de idén már nem játszhat

2019.10.07. 19:08
null
A földön fekvő Hugo Lloris már biztosan nem léphet pályára 2019–ben (Fotó: AFP)
Az újabb vizsgálatok elvégzése után ismét közleményt adott ki a Tottenham a szombaton ijesztő sérülést szenvedő Hugo Llorisszal kapcsolatban. A francia kapust nem kell műteni, ám 2019-ben már nem játszhat.


A Spurs hétfői közleményében megemlíti, hogy a vizsgálatok a könyökficam mellett szalagsérülést is kimutattak, így Lloris a 2019-es év vége előtt nem kezdheti újra az edzéseket. A csapatkapitány jelenleg rögzítőt visel, a csapat orvosi különítménye pedig folyamatosan figyeli az állapotát.

Didier Deschamps, a francia válogatott szövetségi kapitánya megerősítette, hogy a kapus az idén már nem játszik.

„Nem fog visszatérni a pályára 2019-ben, ez teljesen biztos” – fogalmazott a szakvezető.

Mint ismert, Lloris a Tottenham Brighton elleni mérkőzésén hátrafelé esett, és érkezéskor a könyöke rendellenes szögben aláfordult.

A klub még szombaton közölte, hogy megúszta a csonttörést a 32 éves francia, ám már akkor kilátásba helyezték, hogy újabb vizsgálatoknak vetik majd alá.

Lloris ijesztő sérülése

Legfrissebb hírek

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
13 órája

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
15 órája

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24

Kerkez Milos: Talán nem épp a legjobb fogadtatást kaptam a Bournemouth-szurkolóktól

Angol labdarúgás
2026.09.20. 18:34

Őrült meccs Manchesterben: hiába a Brobbey-tripla, a City legyőzte a Sunderlandet

Angol labdarúgás
2026.09.20. 17:00