Arsenal: Wenger klubkötődése oly erős, hogy nemet mondott

K. Zs.K. Zs.
2019.10.08. 13:57
null
Arsene Wenger (Fotó: AFP)
Arsene Wenger, az Arsenal korábbi korszakos menedzsere angliai ajánlatokat mondott le a klubhoz való kötődése miatt, ám szándékai szerint hamarosan, ha nem is a szigetországi labdarúgásban, de újra munkába áll – derül ki egy minapi angliai interjúból.

 

„Mindenekelőtt Arsenal-embernek tartom magam, és csak utána futballszakembernek, aki képtelen leállni a munkával – idézi a Sky Sports News Arsene Wengert. (A közelmúltban) lett volna lehetőségem munkát vállalni Angliában, de visszautasítottam az ajánlatokat. Túlságosan is kötődöm az Arsenalhoz, ezért úgy döntöttem, hogy kivonulok a Premier League-ből. Az ajánlattevőkről viszont egy szót se, nem szeretnék sportszerűtlen lenni jelenleg is hivatalban lévő kollégákkal szemben.”

Wenger húsz éven keresztül rendre a Premier League legjobb négy csapata között tartotta az Arsenalt, ám az utolsó két idényében elért ötödik és hatodik hely némi árnyékot vet a korábbi eredményekre, köztük a három bajnok címre.

„Teljesen szokványos, hogy az emberek mindig többre és többre vágynak – ismerte el a kritikák törvényszerűségét az Arsenal kispadjáról 2018 májusában felálló Wenger. – Azért elég sok mindent nyertünk, és közben felépítettük az új stadiont is. Ma már nehéz a körülményeket érzékeltetni, mert megötszöröződött a klub forgótőke-állománya azóta, hogy döntöttünk a stadion megépítéséről. Akkor kilencvenmillió font volt a forgótőkénk, a stadion pedig 430 millióba került. Jelentős nyomás nehezedett ránk, és szerintem kisebbfajta csodával ért fel, hogy a klub »jó egészségben« került ki abból az időszakból.”

A 70 éves francia futballszakember a közeljövőben dönt arról, hogy elfogadja-e a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) neki felajánlott posztját.

„A sportág fejlesztésével kapcsolatos vezetői állásról van szó, ahová jelentős tapasztalattal, képzettséggel és tudással rendelkező embert keresnek” – írta körül Wenger a lehetséges következő munkakörét.

Legfrissebb hírek

Trump kiállt Infantino mellett: „A FIFA szörnyű hibát követne el...”

Minden más foci
Tegnap, 7:30

Sallai Roland csapattársa lehet az Arsenal brazil szélsője – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.10. 18:25

Az európai, az ázsiai és az észak-amerikai szövetség nyílt levélben bírálta a FIFA-elnököt

Minden más foci
2026.08.10. 11:44

Felkészülés: későn ébredt az Arsenal, a BVB nyerte meg az Emirates-kupát; odahaza verte az OM a Bilbaót

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:26

Folytatódik a cirkusz: a FIFA szerint megpróbálják aláásni a szervezet és az elnök tekintélyét

Minden más foci
2026.08.09. 12:33

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

Infantino-terv: a norvég szövetség elnöke lemondásra szólította fel a FIFA első emberét

Foci vb 2026
2026.08.07. 14:14

Infantino-terv: az UEFA fenntartja bojkottfenyegetését

Foci vb 2026
2026.08.06. 18:02