Chelsea: megállapodtak a felek, Sarri távozik – sajtóhír

2019.06.01. 15:22
Olasz sajtóhírek szerint a Chelsea labdarúgócsapata megállapodásra jutott Maurizio Sarrival, s a klub hamarosan felbontja a szakember szerződését.

Mint megírtuk, a Goal híre szerint Maurizio Sarri megállapodott a Juventusszal, hogy az új szezonban ő veszi át a csapat irányítását. Ahhoz azonban, hogy alá is írhasson a torinóiakhoz, még szükség van a Chelsea jóváhagyására is, hiszen a londoniakhoz élő szerződés köti a szakembert, aki szerdán Európa-ligát nyert a kékekkel (a Premier League-ben pedig bronzérmes lett irányításával az együttes).Maurizio Sarri megállapodott a Juventusszal, hogy az új szezonban ő veszi át a csapat irányítását. Ahhoz azonban, hogy alá is írhasson a torinóiakhoz, még szükség van a Chelsea jóváhagyására is, hiszen a londoniakhoz élő szerződés köti a szakembert, aki szerdán Európa-ligát nyert a kékekkel (a Premier League-ben pedig bronzérmes lett irányításával az együttes).

Ezzel kapcsolatban arról lehetett olvasni, hogy a tréner menedzsere, Fali Ramadani pénteken találkozott a Chelsea menedzsmentjével, és tájékoztatta a vezetőket a Juventus ajánlatáról, valamint Sarri távozási szándékáról.

Most a Sportitalia egyik vezető munkatársa, Alfredo Pedulla – aki nem mellesleg nagyon jó barátja Sarrinak, s a szakember Napolitól Chelsea-be való váltását is elsőként adta hírül – arról számolt be, hogy a londoni klub vezetősége úgy döntött, elengedi Sarrit, aki így hamarosan aláírhat a Juventushoz.

A 60 esztendős vezetőedző a hírek szerint évi 7 millió eurót keres majd a „zebráknál”.

Legfrissebb hírek

Steven Gerrard: Nem fogadnám el utólag a bajnoki aranyat

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:29

Túlterheltség miatt kényszerül pihenőre Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
Tegnap, 6:34

Négy gólt kapott a Newcastle az újonc otthonában

Angol labdarúgás
2026.10.12. 22:56

A Liverpool edzője szerint jogtalan volt a piros lap; Maresca a Man. City erejéről beszélt

Angol labdarúgás
2026.10.12. 09:00

Először nyert hazai pályán a Crystal Palace a PL-ben; továbbra is veretlen az Everton

Angol labdarúgás
2026.10.11. 17:02

Szoboszlai Dominik nincs ott a Liverpool keretében a Manchester City ellen – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.10.11. 16:17

Veszélyben lehet Szoboszlai játéka a Manchester City ellen – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.10.11. 14:32

Főszereplők lehetnek a feszült légkörben a Liverpool magyarjai a City elleni rangadón

Angol labdarúgás
2026.10.11. 11:36