Anglia: hollywoodi filmbe illő történet a 29 évesen visszavonuló futballistáé

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.06. 11:50
Inspiráló pályafutásnak vetett véget kedden Joe Thompson: a daganatot kétszer is leküzdő angol futballista bejelentette, hogy befejezi a profi labdarúgást, mivel fizikailag már nem képes magas szinten teljesíteni. A 29 éves középpályást többször is nagy megpróbáltatások elé állította az élet, de felülkerekedett, és fontos gólokkal hálálta meg klubja, a Rochdale bizalmát. Egy hihetetlen történet Angliából.

Joe Thompsonnál először 2013-ban (akkor még a Tranmere Rovers játékosa volt) állapítottak meg Hodgkin-limfómát, de a nyirokcsomó-daganatot leküzdötte, és 2014-ben visszatért a pályára. Alig három évvel később, 2017 márciusában kiújult a betegség. Sokan ekkor már úgy vélték, többet nem láthatjuk futballpályán, ő azonban elszántságával és kitartásával rácáfolt a kétkedőkre.

A 2017–2018-as idény végén újra futballcipőt húzott, és örökre beírta magát a Rochdale történelmébe. A harmadosztály (League One) utolsó fordulójában a Rochdale-nek győznie kellett a Charlton ellen, hogy bennmaradjon. Thompson a 67. percben lépett pályára, majd két minutummal később meg is szerezte a mérkőzés egyetlen találatát. „Azt mondta az edzőnk, mielőtt pályára küldött, hogy gólt kell szereznem. Azt válaszoltam neki, hogy bízza rám. Ennél jobban nem alakulhatott volna a meccs.”

LIBABŐRÖS PILLANATOK: AZ A BIZONYOS GÓL A CHARLTON ELLEN



A remekül sikerült visszatérés ellenére Joe Thompson mégis úgy döntött, nem folytatja profi pályafutását.

„Életem eddigi legnehezebb döntése volt. Megvívtam a legkeményebb csatákat, és én győztem. Ugyanakkor folyamatosan a teljesítőképességem határán voltam. Mentálisan megerősödtem, ám az elmúlt hat évben kapott intenzív kezelések miatt már nem tudok fizikailag megfelelni a modern labdarúgás elvárásainak” – idézi a BBC a 29 esztendős középpályást.

Thompson karrierje során 235 tétmérkőzésen lépett pályára, 26 gól és 16 gólpassz fűződik a nevéhez. Elképesztő pályafutásának egyik személyes csúcspontja, hogy a Rochdale színeiben játszhatott a Wembleyben, méghozzá a Tottenham elleni FA-kupa-találkozón – gyerekként arról álmodott, hogy egy nap pályára léphet a közel 90 ezer néző befogadására alkalmas stadionban.



Vasárnap a visszavonuló középpályás kilátogat a Rochdale Coventry City elleni hazai bajnokijára, és elköszön a szurkolóktól, akik a 15. percben felállva fogják megtapsolni – nem véletlenül ekkor, hiszen ez volt a középpályás mezszáma. Thompsonnak már vannak tervei is a jövőre.

„Hiszek benne, hogy az a feladat adatott nekem, hogy mentorként segítsem a fiatal futballistákat. Úgy érzem, a történetem segíthet másoknak is túljutni a nehézségeken és beváltani a hozzájuk fűzött reményt” – tekintett előre Thompson.



Legfrissebb hírek

Az Aranycsapat ihlette a Chelsea új idegenbeli mezét

Angol labdarúgás
2025.06.12. 15:46

Matheus Cunha aláírt a Manchester Unitedhez – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.12. 15:34

A Manchester City bejelentette Reijnders érkezését – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.11. 10:32

A Manchester City szerződtette Rayan Cherkit – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.10. 20:12

Ezért akadtak el a tárgyalások a Liverpool és a Leverkusen között Wirtz ügyében

Angol labdarúgás
2025.06.10. 14:14

Megvan az egyezség, a City és a Lyon megállapodott Cherki átigazolásáról

Angol labdarúgás
2025.06.09. 14:29

Öt játékos távozását jelentette be a West Ham United

Angol labdarúgás
2025.06.09. 13:44

Reijnders aláírt, hamarosan bejelenti a Man. City – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.06.09. 12:40
Ezek is érdekelhetik