Manchester City: a vártnál hamarabb edzésbe állt De Bruyne

MTI MTIMTI MTI
2018.10.01. 18:20
null
De Bruyne (feketében) gyorsan felépült (Fotó: AFP)
A világbajnoki bronzérmes Kevin De Bruyne térdében másfél hónapja sérült meg az oldalszalag, de szerencséjére műtét nélkül is a vártnál gyorsabban gyógyult meg, így hamarosan visszatérhet – Szalai Ádámék, azaz a Hoffenheim ellen még nem kerül erre sor.

 

Augusztus 15-én, amikor Kevin De Bruyne jobb térdében egy edzésen megsérült az oldalszalag, még úgy tűnt, három hónapot kell kihagynia, azonban klubja közösségi oldalának beszámolója szerint hétfőn ismét tréningezhetett.

A 27 éves játékosnak nem volt szüksége műtétre, és hamarosan mérkőzésen is szerepelhet.

A bajnoki címvédő Manchester City kedden Szalai Ádám csapata, a német Hoffenheim otthonában szerepel a Bajnokok Ligája csoportkörében, majd vasárnap a Liverpool vendége lesz az angol Premier League rangadóján.

De Bruyne a mostani szezonban még csak egy meccsen lépett pályára klubcsapata színeiben: az első bajnoki fordulóban csereként 31 percet kapott az Arsenal ellen.

Legfrissebb hírek

„Minden megváltozhat, mire szabadügynök leszek” – a távozásáról beszélt Mac Allister

Angol labdarúgás
13 órája

Sikeres műtéten van túl Tóth Alex, a kórházi ágyról üzent – fotó

Légiósok
2026.11.03. 15:55

„Titok marad...” – Szoboszlai arról, hogy túl korán tért-e vissza

Angol labdarúgás
2026.11.03. 10:05

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
2026.11.02. 23:04

„Nagyon kedvelem” – az Arsenal angol szélsője már Hollandiában is Kerkezzel csatázott

Angol labdarúgás
2026.11.02. 21:14

„A győzelem a felkészültség tudománya” – hogyan lett élcsapat a Brightonból?

Angol labdarúgás
2026.11.02. 14:50

Iraola: Az Isak elleni eset egyértelmű büntető volt

Angol labdarúgás
2026.11.02. 09:32

„Mi vagyunk a Liverpool” – a bajnoki címmel lenne elégedett Szoboszlai

Angol labdarúgás
2026.11.01. 21:16