Man. City: Örökké a klub szurkolója leszek – Guardiola

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.10.25. 16:43
null
Pep Guardiola nem lesz más angol együttes menedzsere (Fotó: AFP)
Az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Manchester City menedzsere, Pep Guardiola nemrégiben a BBC Sportsnak adott interjút, amelyben elárulta, hogy örökké a manchesteri együttes szurkolója lesz.

 

„Örökké Manchester City-szurkoló leszek, lehetetlen, hogy más angol csapatot irányítsak, mivel szeretnek és befogadtak itt az emberek – mondta az angol bajnokság listavezető együttesének spanyol szakvezetője. – Szeretném jobban csinálni, szeretnék jobb csapatot építeni, hogy elhiggyék, elég erősek vagyunk ahhoz, hogy még az eddiginél is nagyobb dolgokat valósítsunk meg.”

Guardiola nyilatkozatában arra is kitért, hogy hol szeret lakni, ha új városba költözik a családjával.

„Amikor Rómában, Bresciában, New Yorkban, Barcelonában laktam, mindig a belvárosban éltem. Sokkal kényelmesebb ott” – tette hozzá, kiegészítve azzal, hogy sosincs egyedül: a felesége és a gyerekei mindig vele vannak, akárhova költözik a munkája miatt.

Legfrissebb hírek

Enzo Fernández a Manchester Citynél folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.09.02. 00:57

Maresca győzelemmel debütált: a hajrában fordított a City Tóth Alexék ellen

Angol labdarúgás
2026.08.23. 17:00

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
2026.08.11. 15:48

Maldini: Guardiola még a lehetséges kezdőfelállásokat is elkezdte leírni egy papírra

Olasz labdarúgás
2026.08.11. 08:29

Az Inter tizenegyesekkel legyőzte a Manchester Cityt Hongkongban

Minden más foci
2026.08.01. 15:49

Véget ért a Guardiola-éra, jön az Enzók kora?

Angol labdarúgás
2026.07.28. 19:55

„Rövid rehabilitációs időszak” vár a megműtött Rodrira

Angol labdarúgás
2026.07.28. 17:22

Maldini elismerte, Ancelottival is tárgyalt már az olasz labdarúgó-válogatott irányításáról

Olasz labdarúgás
2026.07.23. 21:35