Anglia: Sir Alex Ferguson agyvérzést kapott, megműtötték

Vágólapra másolva!
2018.05.05. 21:11
null
Intenzív osztályon kezelik a műtét után (Fotó: AFP)
A Skysport úgy tudja, hogy súlyos állapotban szállították kórházba Sir Alex Fergusont, a Manchester United korábbi legendás menedzserét. A Manchester Unitedtől származó információk szerint a 76 éves szakemberen sürgős műtétet hajtottak végre szombaton, miután agyvérzést kapott. A beavatkozás jól sikerült, ám a szakembert továbbra is az intenzív osztályon kezelik.

Sir Alex Fergusonhoz reggel hívtak mentőt és szállították a helyi kórházba cheshire-i házából, majd rendőri kísérettel vitték át a Salford Royal Hospitalbe, ahol meg is műtötték. A Manchester United közleménye szerint „a műtét jól sikerült, és gyógyulásának elősegítése érdekében további kezelésre van szükség az intenzív osztályon”.

A család hivatalosan mindössze annyit közölt, hogy kérik a sajtó és a szurkolók megértését, ezzel is segítve Sir Alex mielőbbi sikeres felgyógyulását. Ferguson fia, Darren, aki a harmadosztályban szereplő Doncaster Rovers menedzsere, csapata mai mérkőzését családi okokra hivatkozva kihagyta.

„Hallottam valami pletykát a nap folyamán korábban, de szerettem volna azt gondolni, hogy nem igaz. A legjobbakat kívánom neki, és remélem, hogy mielőbb felépül” – idézte a BBC Sir Alex korábbi játékosát, a Southampton jelenlegi szakvezetőjét, Mark Hughest.

Sir Alex Ferguson 2013-ban vonult vissza a Manchester United menedzseri posztjáról, amelyet 27 éven keresztül töltött be, s ez idő alatt 13 bajnoki címet szerzett a csapattal, illetve kétszer elhódította a Bajnokok Ligáját is. Nyert még 10 angol Szuperkupát, öt FA-kupát, négy Ligakupát, és egyszer a Kupagyőztesek Európa-kupáját, az európai Szuperkupát, az Interkontinentális Kupát, valamint a FIFA klubvilágbajnoki címét is megszerezte.




 

Legfrissebb hírek

Egy rúgott gól ismét nem volt elég a Manchester United győzelméhez, pontot mentett a West Ham

Angol labdarúgás
18 órája

Amorim: Senki sem keményebb velem, mint én magammal

Angol labdarúgás
2025.12.03. 15:34

Fordított és nyert a Crystal Palace otthonában a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.11.30. 14:58

Örökzöld idézetek, legendás történetek – húsz éve halt meg George Best

Angol labdarúgás
2025.11.25. 12:14

Megpofozta a saját csapattársát az Everton játékosa, kiállították, de csapata így is megverte az MU-t

Angol labdarúgás
2025.11.24. 22:56

Döntetlent játszott a Tottenham és a Manchester United; magabiztosan nyert az Everton

Angol labdarúgás
2025.11.08. 18:02

Diallo lábában maradt a győztes gól, az elefántcsontparti szélső bombája egy pontot ért az MU-nak Nottinghamben

Angol labdarúgás
2025.11.01. 18:13

A Brighton ellen is folytatta győzelmi sorozatát a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.10.25. 20:27
Ezek is érdekelhetik