Liverpool: balhé Kloppéknál, távozik a szakmai stáb esze

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.30. 09:22
null
Jürgen Klopp edzői karrierje során először dolgozik Zeljko Buvac segítsége nélkül (Fotó: AFP)
Brit sajtóhírek szerint elhagyja a Liverpoolt Zeljko Buvac, Jürgen Klopp legfőbb bizalmasa, akivel 2001 óta együtt dolgozott a német szakember. A válást Buvac megerősítette a Twitteren, az ok állítólag az, hogy csúnyán összeveszett a menedzserrel. A Liverpool egyelőre annyit ismer el, hogy Buvac szünetet tart.

A boszniai szerb Buvac az 1990-es években Klopp mainzi csapattársa volt. Klopphoz képest három évvel a korábban hagyta abba játékoskarrierjét, 1998-ban a Neukirchen edzője lett.

Amikor Kloppot 2001-ben kinevezték a Mainz vezetőedzőjévé, jó barátja azonnal hívta Buvacot, aki elfogadta az ajánlatot, és a mainzi sikerek után Dortmundba, majd Liverpoolba is követte a németet. Klopp a liverpooli bemutatkozása alkalmával elmondta, hogy amíg ő maga a „szív” a szakmai stábban, Buvac az „ész” (Peter Krawietz pedig a „szem”). Kloppról úgy tudták, Buvac volt az egyetlen, akire mindig is hallgatott, a bosnyák volt az, aki Dortmundban és Liverpoolban is kidolgozta a lehengerlő gyorsaságú támadójátékot.

Az elmúlt hetekben állítólag csúnyán megromlott a viszony a két szakember között, nem állnak szóba egymással, Buvac az utóbbi időben az értekezletekre sem járhatott be, nem szólhatott bele a csapat kijelölésébe. A játékosokkal a hét végén, néhány nappal a Roma elleni BL-elődöntő visszavágója előtt közölték, hogy már nem áll a Pool alkalmazásában.

A két szakember a múltban is többször összeveszett, de eddig mindig kibékültek és folytatták. Ilyen mélypontjuk eddig azonban még nem volt.

Buvac a Twitteren maga is megírta, hogy vége.

„Sok szerencsét a Liverpool játékosainak és szurkolóinak. Szép idők voltak, de eljött az idő, hogy új fejezet kezdődjön” – írta a szakember.

 

A BBC úgy tudja, a szezon végéig „személyes okok miatt” nem dolgozik Buvac, de a nyáron visszatérnek a kérdésre. A Liverpool hivatalosan nem erősítette meg a távozását, továbbra is az alkalmazottjának tekinti a szakembert.

Buvac Mainzban, Dortmundban és Liverpoolban is Klopp legfőbb bizalmasa, „a stáb esze” volt.



 

Legfrissebb hírek

Jude után Jobe Bellingham is Dortmundban köthet ki – sajtóhír

Német labdarúgás
21 órája

Szoboszlai Dominik is érzékeny búcsút vett Trent Alexander-Arnoldtól

Angol labdarúgás
2025.05.06. 14:42

Bundesliga: Dárdai Bencéék nagy verést kaptak Dortmundban

Német labdarúgás
2025.05.03. 20:26

343 nappal később... Jürgen Klopp után Arne Slot is dalra fakadt az Anfielden – videó

Angol labdarúgás
2025.04.28. 12:08

Először bajnok magyar játékos a Premier League-ben – íme, az eddig győztes nemzetek

Angol labdarúgás
2025.04.27. 19:30

Vasárnap este bajnoki aranyérmet ünnepelhet Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
2025.04.27. 08:55

Simán nyert a Bayern München Thomas Müller 500. bajnokiján, de még nem bajnok

Német labdarúgás
2025.04.26. 17:55

Kompany csípős választ adott a bajnoki címét elfelejtő újságírónak

Német labdarúgás
2025.04.25. 15:20
Ezek is érdekelhetik