FA-kupa: Wigan? Nem voltam elég jó oda – Guardiola

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.19. 12:15
null
Guardiola nem kellett a Wigannek (Fotó: AFP)
Pep Guardiola ünnepelt sztár volt a Barcelonában, majd később játszott az olasz Bresciában és Romában, a katari al-Ahliban, valamint a mexikói Doradosban is, ám azt kevesen tudják, hogy Angliában is kipróbálhatta volna magát – ám ott nem kellett.

 

Guardiola 2005-ben, szerződése lejártával távozott az al-Ahlitól, és ugyan bepróbálkozott a Wigannél, az újonc nem élt a lehetőséggel, hogy lecsapjon az akkor 34 esztendős középpályásra.

„Az igazság az, hogy nem voltam elég jó. Nagyon öreg voltam már! – emlékezett vissza Guardiola. – Kopogtattam az ajtón, próbáltam Angliába jönni, de nem jött össze. Ugyanez történt itt, a Manchester Citynél is, amikor Stuart Pearce volt a menedzser. Okosak voltak, látták, hogy már nem vagyok elég jó.”

A szakember mindezt a Wigan elleni FA-kupa-mérkőzés előtt árulta el a Sky Sports-nak, majd a találkozóval kapcsolatban arra is kitért, hogy ki fog védeni hétfő este.

„Claudio Bravo lesz a kapus. A Ligakupában is neki köszönhetően játszhatunk döntőt, két tizenegyespárbajban is az ő hathatós közreműködésével diadalmaskodtunk. Minden a teljesítményen és a kvalitásokon múlik, de ebben a sorozatban Claudio fog játszani végig. Topcsapatként két jó kapusra van szükségünk, eggyel nem mennénk semmire, hiszen az eltiltások, sérülések közbeszólhatnak. Szerencsére nekünk két klasszis kapusunk van.”

ANGOL FA-KUPA
NYOLCADDÖNTŐ

20.55: Wigan Athletic (III.)–Manchester City (Tv: Sport2)
Korábban
Leicester City–Sheffield United (II.) 1–0
(Vardy 66.)
Chelsea–Hull City (II.) 4–0 (Willian 2., 32., Pedro 27., Giroud 42.)
Sheffield Wednesday (II.)–Swansea City 0–0

West Bromwich Albion–Southampton 1–2 (Rondon 58., ill. Hoedt 11., Tadics 56.)
Brighton & Hove Albion–Coventry City (IV.) 3–1 (Locadia 15., Goldson 34., Ulloa 61., ill. Clarke-Harris)
Huddersfield Town–Manchester United 0–2 (R. Lukaku 3., 55.)
Rochdale AFC (III.)–Tottenham Hotspur 2–2
(I. Henderson 45., S. Davies 93., ill. Lucas 59., Kane 88. – 11-esből)

A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Sheffield Wednesday (II.)/Swansea City–Rochdale AFC (III.)/Tottenham Hotspur
Manchester United–Brighton & Hove Albion
Leicester City–Chelsea
Wigan Athletic (III.)/Manchester City–Southampton

Legfrissebb hírek

Kifizeti a jegyek árát a Manchester City a szurkolóinak, akik a helyszínen látták a BL-blamát

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 17:08

Tóth Balázs: Jó volt újra védeni

Légiósok
2026.01.13. 19:16

Szoboszlai Dominik bocsánatot kért a csapattól a gólt eredményező hibájáért

Légiósok
2026.01.13. 07:27

Szoboszlai hatalmas gólt lőtt, a Liverpool simán továbbjutott az FA-kupában

Angol labdarúgás
2026.01.12. 22:40

Szoboszlai Dominik bombagóljával szerzett vezetést a Pool az FA-kupában – videó

Angol labdarúgás
2026.01.12. 21:10

A Liverpool élvonalbeli csapattal találkozik, a City negyedosztályú ellenfelet kapott az FA-kupában

Angol labdarúgás
2026.01.12. 20:23

Az MU kikapott a Brightontól, az FA-kupából is kiesett

Angol labdarúgás
2026.01.11. 19:38

Tóth Balázs visszatért, a Blackburn szétlövésben kiesett

Légiósok
2026.01.11. 18:49
Ezek is érdekelhetik