Liverpool: Coutinho és Klopp elbeszélgetett – így döntöttek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.09.08. 16:36
null
Továbbra is várni kell arra, hogy Jürgen Klopp a pálya mellett adjon utasításokat Philippe Coutinhónak (Fotó: AFP)
Philippe Coutinho nem került be a Liverpool labdarúgócsapatának keretébe a Manchester City elleni angol bajnoki rangadóra – árulta el Jürgen Klopp, a „vörösök” menedzsere pénteki sajtótájékoztatóján.

A német szakember elmondta, döntésének hátterében az áll, hogy Coutinho a válogatott szünet előtt három hétig nem edzett a csapattal, mivel a levegőben lógott, hogy a Barcelonához igazol.

„Nagyon jóízű, jó hangulatú beszélgetést folytattunk egymással, de döntenem kellett. Elég nehéz és sűrű a programunk, a következő három hétben hét mérkőzést játszunk, így gyakorlatilag nem is lesz időnk edzeni. Mielőtt elutazott volna a válogatotthoz Brazíliába, három hétig nem gyakorolt a csapattal, ezért most az a feladatunk, hogy megpróbáljuk őt felépíteni a szezonra” – kezdte Klopp.

„Azért hagytam ki a keretből, hogy az előttünk álló négy-öt napot valódi edzésekre használjuk fel. A brazil szövetségtől megkaptuk az adatokat a tréningek intenzitásáról, mindent rendben találtunk. Körülbelül kétszer 15-20 percet játszott a brazil válogatott két mérkőzésén (egész pontosan 32-t, illetve 15-öt – a szerk.), ennyit talán a City ellen is a pályán lehetne, de azt gondolom, annak van értelme, ha kihagyom. Ezt ő elfogadta, és nem mondta, hogy »nincs szükségem edzésre ahhoz, hogy játsszak«” – tette hozzá a Liverpool menedzsere.

A „vörösök” szombaton 13.30 órától csapnak össze a Manchester Cirtyvel a Premier League negyedik fordulójában, majd ebben a hónapban sorrendben a Sevillával, a Burnleyvel, a Leicester Cityvel kétszer és a Szpartak Moszkvával is összecsapnak, október elsején pedig a Newcastle Unitedhez látogatnak.

ANGOL PREMIER LEAGUE
4. FORDULÓ
Szombat
13.30:
Manchester City–Liverpool (Tv: Prime)
16.00:
Arsenal–AFC Bournemouth
16.00:
Brighton & Hove AlbionWest Bromwich Albion
16.00:
Everton–Tottenham Hotspur (Tv: Spíler Tv)
16.00:
Leicester City–Chelsea
16.00:
Southampton–Watford
18.30:
Stoke City–Manchester United (Tv: Spíler Tv)
Vasárnap
14.30: Burnley–Crystal Palace (Tv: Prime)
17.00:
Swansea City–Newcastle United (Tv: Spíler Tv)
Hétfő
21.00: West Ham United–Huddersfield Town (Tv: Spíler Tv)

Legfrissebb hírek

Tóth Alex: Mindennap készen állok a bevetésre

Légiósok
3 órája

Kétszer egyenlített a Bournemouth, az MU nem tudta megszakítani a „cseresznyések” veretlenségi sorozatát

Angol labdarúgás
12 órája

Lewis Hamilton sikerei is motiválták Tóth Alexet

Légiósok
2026.03.19. 09:55

„Ez a mérkőzés nagyon fontos volt az önbizalmunk szempontjából” – Vinícius Júnior a Manchester City kiejtése után

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 07:53

Alisson visszatért a Liverpoolba, hosszabbított és a BL-re összpontosít

Angol labdarúgás
2026.03.17. 09:41

Kétgólos hátrányból mentett pontot a Wolverhampton, de ezzel nem sokra megy

Angol labdarúgás
2026.03.16. 23:04

Tizenegyből négy – Szoboszlai Dominik idénybeli kapura lőtt szabadrúgásai videón

Angol labdarúgás
2026.03.16. 17:08

A Premier League történetének legnagyobb pénzbüntetését kapta a Chelsea

Angol labdarúgás
2026.03.16. 15:50
Ezek is érdekelhetik