Chelsea: Costa török csapathoz kerülhet kölcsönbe – sajtóhír

2017.09.07. 14:29
null
Diego Costa Törökországba kerülhet (Fotó: AFP)
Egybehangzó külföldi lapértesülések szerint a török Fenerbahcéhoz kerülhet kölcsönbe a Chelsea támadója, Diego Costa.

 

A 28 esztendős csatár elvileg a hét elején tért vissza Londonba – igaz, más források szerint továbbra is szülővárosában tartózkodik. Ami biztos, hogy Antonio Conte már nem számít Costa szolgálataira, és bár sokáig úgy tűnt, hogy teljesülhet a játékos vágya, és visszatérhet az Atléticóhoz, a két klubnak nem sikerült megegyeznie.

Az ideiglenes megoldást a török Fenerbahce nyújthatja, amely 5 millió euróért cserébe egy évre venné kölcsön Costát. Törökországban péntek éjfélig lehet igazolni, így a csapatoknak addig kell megegyezniük – feltéve, hogy a futballista is belemegy a dologba.

Mint ismert, a csatár közleményben jelezte, hogy nem kíván visszatérni a Chelsea-hez, hanem szeretne visszamenni korábbi klubjához, az Atlético Madridhoz. A Chelsea menedzsere, Conte korábban elmondta, lezártnak tekinti a Costa-ügyet, és a jövőre koncentrál.

Diego Costa – aki a 2016–2017-es szezonban összesen 22 találatig és nyolc gólpasszig jutott – 2014-ben, 32 millió fontért cserébe szerződött a Chelsea-hez az Atléticótól.

Legfrissebb hírek

Szalai Attila: Ha újra dönthetnék, ismét a Bundesligába szerződnék

Magyar válogatott
2026.03.18. 19:09

Hiába dolgozta le kétgólos hátrányát a Dinamo Zagreb, ráadás után a Genk jutott tovább

Európa-liga
2026.02.26. 23:32

Tovább száguld a címvédő Fenerbahce, szenved a Barca a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.02.25. 23:58

Csupa idegenbeli siker – három gólt szerzett vendégként a Forest és a Genk az El-rájátszásban

Európa-liga
2026.02.19. 20:45

Női kosárlabda Euroliga: a Schio nagy csatában nyerte meg az olasz rangadót

Kosárlabda
2026.02.18. 21:33

Elhárultak a technikai problémák, a Fenernél folytatja a világbajnok középpályás

Minden más foci
2026.02.04. 08:38

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
2026.02.03. 23:34

Ciro Immobile a francia bajnokságba tart

Francia labdarúgás
2026.01.31. 11:20
Ezek is érdekelhetik