Liverpool: Klopp szerint ma már akár Messit is átigazolhatnák

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.08.12. 16:09
Jürgen Klopp, a Liverpool menedzsere szerint a mai futball nem tart jó irányba azzal, hogy egy játékosért több százmillió eurót fizet egy klub. Bár a német tréner hozzátette: így akár Lionel Messit is kivásárolhatják barcelonai szerződéséből.

A múlt héten a Paris Saint-Germain 222 millió eurót fizetett az FC Barcelonának Neymar játékjogáért, ami Jürgen Klopp szerint változást hozhat a futball világába, hiszen így már az sem lenne meglepő, ha valaki kifizetné Lionel Messiért a 300 millió eurós kivásárlási árat. Korábban a klubok éppen azért határoztak meg ennyire magas összeget a legnagyobb játékosokért, hogy másoknak jó ideig eszükbe se jusson elcsábítani őket.

„Egészen mostanáig ez egyszerűen lehetetlen lett volna – mondta Klopp. – Például néztük a Barcelona listáját a kivásárlási árakról, Messié háromszázmillió euró. Ez korábban mérhetetlenül nagy összeg volt. Egyszerűen hasukra ütve találták ki a klubnál ezt az összeget, mert úgy gondolták, hogy senki sem fizetne ennyit Messiért, ám ma már ez is megtörténhet.”

Klopp szerint annak az ötlete, hogy egy klub ennyit fizessen egy játékosért, nem az edzőtől származik, a nagy csapatok pedig ezen a téren is kárt okozhatnak a kisebbeknek – ez ellen tenni kellene valamit.

„Nem vagyok benne biztos, hogy ez így helyes. Egy edző sem kérne ilyet a klubjától, de erről nem is az edző döntött, most pedig Neymar PSG-játékos. A legjobb az lenne, ha alkotnának erre egy szabályt, hiszen meg kellene állítani ezt a folyamatot. A nagy klubok döntenek arról, hogy meddig mennek el egy játékos áránál. Ez lehet százötven- vagy akár ötszázötven-millió euró, és senki sem panaszkodhat emiatt. Ez már azóta téma, hogy először történt ilyen” – vélekedett a tréner.

Legfrissebb hírek

MLS: Lionel Messi ismét történelmet írt

Minden más foci
3 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
15 órája

2030-ig hosszabbított Raphinhával a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.11.05. 13:49

Hiába lőtt két gólt is, kikapott a Liverpool Törökországban

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 20:40

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 11:22

„Nem szeretnék a futballról beszélni” – Raphinha De Miguelre emlékezett meg az Aston Villa legyőzése után

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 08:26

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 23:08

Yamal és Raphinha is betalált, megverte a Barcelona az Aston Villát

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:49