Arsenal: Arsene Wenger már döntött a jövőjéről

Vágólapra másolva!
2017.03.18. 18:46
null
Továbbra is kérdés, hogy Wenger megy vagy marad az Arsenalnál (Fotó: AFP)
Arsene Wenger, az Arsenal menedzsere a West Bromwich Albion elleni 3–1-es vereséget követően a sajtónak elárulta: tudja már, hogyan alakul a jövője, és hamarosan el is árulja, ugyanakkor most arra koncentrál, hogy csapatával kimásszon a gödörből.

 

„Ne aggódjanak, tudom már, hogyan alakul a jövőm. Önök is megtudják majd, mégpedig hamarabb, mint gondolnák” – mondta Wenger a Sky Sportsnak, majd csapata pocsék szériájáról is beszélt.

„Olyan rossz formában vagyunk, amilyenben talán nem is volt részünk az elmúlt húsz év során. Sorra veszítjük el a meccseket, ez pedig sokkal fontosabb, mint az én jövőm. Borzasztóan nehéz dolgunk lesz, de nem tehetünk mást, harcolnunk kell a szezon utolsó mérkőzéséig. Ha ez nem lesz elég, el kell viselnünk a következményeket.”

A találkozó előtt (s közben is) repülő körözött a birminghamiek stadionja, a The Hawthorns fölött, egy feliratot lobogtatva maga mögött. „Nem kell az új szerződés, távozz, Wenger!”– állt a molinón. Bár a találkozó közben aztán az aréna fölött újabb repülő suhant el, amely már egy másik kiírást lobogtatott maga után („Hiszünk benned, Wenger! Tisztelünk!”), nagyon úgy tűnik, hogy ha a szurkolókon múlna, a következő szezonban már nem a francia irányítaná a csapatot.

„A mérkőzésre figyeltem, nem pedig a lelátóra. Ezzel együtt kell élni, én a munkámra koncentrálok, nem pedig arra, hogy mit gondolnak vagy mondanak az emberek.”

ANGOL PREMIER LEAGUE
29. FORDULÓ

West Bromwich Albion–Arsenal 3–1 (Dawson 12., 75., Robson-Kanu 55., ill. A. Sánchez 15.)

AZ ÁLLÁS
1. Chelsea 28 22 3 3 59–21 +38 69
2. Tottenham 27 16 8 3 53–20 +33 56
3. Manchester City 27 17 5 5 53–29 +24 56
4. Liverpool 28 16 7 5 60–35 +25 55
5. Arsenal 27 15 5 7 56–34 +22 50
6. Everton 29 14 8 7 51–30 +21 50
7. Manchester United 26 13 10 3 39–22 +17 49
8. West Bromwich Albion 29 12 7 10 39–38 +1 43
9. Stoke City 29 9 9 11 33–42 –9 36
10. Southampton 26 9 6 11 32–34 –2 33
11. Bournemouth 29 9 6 14 42–54 –12 33
12. West Ham 29 9 6 14 40–52 –12 33
13. Burnley 29 9 5 15 31–42 –11 32
14. Watford 28 8 7 13 33–48 –15 31
15. Leicester City 28 8 6 14 33–47 –14 30
16. Crystal Palace 28 8 4 16 36–46 –10 28
17. Swansea 29 8 3 18 36–63 –27 27
18. Hull City 29 6 6 17 26–58 –32 24
19. Middlesbrough 27 4 10 13 19–30 –11 22
20. Sunderland 28 5 5 18 24–50 –26 20

 

Legfrissebb hírek

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
2026.02.03. 23:20

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
2026.02.03. 13:18

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
2026.02.02. 22:57

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
2026.02.02. 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
2026.02.02. 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
2026.02.02. 11:22

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46
Ezek is érdekelhetik