PL: A Liverpool megnyerheti a bajnokságot, de… – Bogdán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.16. 19:08
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpool magyar válogatott kapusa, Bogdán Ádám úgy véli, a „vörösök” ebben a szezonban megnyerhetik a Premier League-et, de az is előfordulhat, hogy „csak” a negyedik helyen végeznek.

A 29 esztendős kapus ezekben a hetekben, hónapokban külső szemlélője az angol futball történéseinek, hiszen novemberben súlyos térdsérülést szenvedett, melynek következtében ebben a szezonban már nem léphet pályára.novemberben súlyos térdsérülést szenvedett, melynek következtében ebben a szezonban már nem léphet pályára.

„Úgy érzem, jó úton járok. Az orvosok azt mondták, hogy ha minden jól megy, júliusban lehetek ismét százszázalékos állapotban, de vannak olyan sportolók, akiknél egy év a felépülési idő. Attól függ, hogyan reagál a testem a kezelésekre. A tervek szerint a nyári felkészülést már a csapattal tudom kezdeni” – mondta Bogdán a goal.com-nak, majd esélylatolgatásba kezdett a PL jelenlegi idényével kapcsolatban.

„Biztos vagyok benne, hogy nagy izgalmak várnak ránk. Az idei Premier League az elmúlt évek legjobb bajnoksága. Hat csapat is elhódíthatja a bajnoki címet. A Chelsea-nek most van némi előnye (egész pontosan hét pont – a szerk.), ám a vetélytársak esélye nem szállt el. Nagyon nehéz megmondani, melyik csapat lesz a befutó, de jelenleg a Chelsea a favorit” – vélekedett Bogdán, aki saját együttesére is kitért.

„A Liverpool jó formának örvend és tetszetős játékot mutat be. Bármelyik meccset képesek megnyerni. Esélyesek a Premier League megnyerésére, de az is lehet, hogy csak a harmadik vagy a negyedik helyen végeznek. Korai még megjósolni a bajnokság kimenetelét” – tette hozzá a Liverpool kapusa.

Legfrissebb hírek

Fontos pontokat hullajtott el a City a Soton vendégeként; Watkins klubrekorder lett, Kerkezék rovására

Angol labdarúgás
2 órája

Szinte tét nélküli, mégis fontos meccs vár Kerkez Milosra

Angol labdarúgás
13 órája

Yaakobishvili Áron meghosszabbította szerződését a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 20:34

PL: a szakírók szerint Mohamed Szalah az idény legjobbja

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:35

Szűcs Kornél: A válogatotthoz a harmadosztályból is vezet út

Légiósok
Tegnap, 7:35

Premier League: a West Hamnél köthet ki a volt Arsenal-kapus – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.08. 16:05

Először működik közre Premier League-meccsen a magyar származású játékvezető

Angol labdarúgás
2025.05.07. 08:52

Tóth Balázs: Magasabb szinten védve érettebb kapus lettem

Légiósok
2025.05.07. 08:29
Ezek is érdekelhetik