MU: a Bayernnél nem zárkóznak el Schweini visszatérésétől

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.02. 18:30
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Bayern Münchennél nem zárkóznak el attól, hogy Bastian Schweinsteiger a Manchester Unitedtől visszatérjen a klubhoz.

Schweinsteiger 2015 nyarán igazolt a manchesteriekhez, de a sérülésektől sújtott szezonjában csak 31-szer tudott pályára lépni, és a hírek szerint José Mourinho kinyilvánította, hogy nem számít rá a csapatnál – a tartalékokhoz vezényelte.

A Bayern Münchennel nyolc bajnoki címet, hét kupát és BL-t is nyerő középpályás távozására egyre nagyobb az esély, korábbi klubja pedig nem zárkózik el a közös folytatástól.

„Ha valamikor arról beszélne, az a vágya, hogy visszatérjen a csapathoz, akkor tárgyalunk vele” – nyitott ajtót a Bayernhez a klubelnök Karl-Heinz Rummenigge.

„Fontos, hogy a klubhoz kössük azokat a játékosokat, akik megérdemlik ezt. Basti ismer mindenkit és mindent itt. Arra hivatott, hogy itt dolgozzon” – mondta ezt már a müncheniek csapatkapitánya, Philipp Lahm.

A 32 éves, világbajnok játékossal kapcsolatban egy másik korábbi csapattársa, Oliver Kahn azt mondja, hogy túl fiatal még a visszavonuláshoz.

„Biztos vagyok benne, hogy a tapasztalatával még mindig képes lenne egy topcsapat vezérévé válni. Határozottan túl fiatal és erős ahhoz, hogy visszavonuljon.”José Mourinho kinyilvánította, hogy nem számít rá a csapatnál – a tartalékokhoz vezényelte.

A Bayern Münchennel nyolc bajnoki címet, hét kupát és BL-t is nyerő középpályás távozására egyre nagyobb az esély, korábbi klubja pedig nem zárkózik el a közös folytatástól.

„Ha valamikor arról beszélne, az a vágya, hogy visszatérjen a csapathoz, akkor tárgyalunk vele” – nyitott ajtót a Bayernhez a klubelnök Karl-Heinz Rummenigge.

„Fontos, hogy a klubhoz kössük azokat a játékosokat, akik megérdemlik ezt. Basti ismer mindenkit és mindent itt. Arra hivatott, hogy itt dolgozzon” – mondta ezt már a müncheniek csapatkapitánya, Philipp Lahm.

A 32 éves, világbajnok játékossal kapcsolatban egy másik korábbi csapattársa, Oliver Kahn azt mondja, hogy túl fiatal még a visszavonuláshoz.

„Biztos vagyok benne, hogy a tapasztalatával még mindig képes lenne egy topcsapat vezérévé válni. Határozottan túl fiatal és erős ahhoz, hogy visszavonuljon.”

Legfrissebb hírek

Döntetlent játszott a Tottenham és a Manchester United; magabiztosan nyert az Everton

Angol labdarúgás
2025.11.08. 18:02

Bundesliga: Schäferék megállították a Bayernt; Gulácsiék kikaptak a Hoffenheimtól

Német labdarúgás
2025.11.08. 17:34

Az Opta szerint az Arsenal, a Bayern, a City és a Liverpool a BL legfőbb favoritjai

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 15:18

Kimmich: Egy pillanatig sem éreztük, hogy bajban lennénk

Bajnokok Ligája
2025.11.05. 07:55

Győzelem Párizsban is: tovább menetel a Bayern München

Bajnokok Ligája
2025.11.04. 22:52

Bajnokok Ligája: Párizsban szuperrangadót rendeznek

Bajnokok Ligája
2025.11.04. 10:14

A Bayern már az első félidőben lerendezte a Leverkusen elleni meccset

Német labdarúgás
2025.11.01. 20:22

Diallo lábában maradt a győztes gól, az elefántcsontparti szélső bombája egy pontot ért az MU-nak Nottinghamben

Angol labdarúgás
2025.11.01. 18:13
Ezek is érdekelhetik