Man. City: Guardiola nem engedi el csatárát az olimpiára

2016.07.03. 19:56
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester City új menedzsere, Pep Guardiola nem járult hozzá ahhoz, hogy Kelechi Iheanacho részt vegyen a nyári olimpiai játékokon.

A 19 éves csatárt beválogatták a nigériai válogatott 35 fős bő keretébe, és jó eséllyel húzóembere is lenne a Rióba utazó csapatnak. Iheanacho klubja, a Manchester City azonban levelet írt a Nigériai Labdarúgó-szövetségnek, hogy ne számítsanak a fiatal tehetségre, a szövetség pedig nyugtázta ezt.

Az olimpia labdarúgótornája augusztus 3-tól 20-áig tart, így amellett, hogy Iheanacho kihagyná klubcsapata teljes felkészülését, adott esetben a 13-án rajtoló Premier League első meccseiről is lemaradna.

Bár a fiatal spílernek nagy álma lenne hazáját képviselni az ötkarikás játékokon, Guardiola szerint jobban fejlődne, ha a klubjával töltené a nyarat. A nigériainak egyébként sem lesz könnyű feladata beverekednie magát a kezdőcsapatba, hiszen az abszolút favorit Sergio Agüero mellett Wilfried Bony és a nemrég igazolt, ugyancsak támadóként bevethető Nolito is a riválisa.

Iheanacho az előző szezonban robbant be a köztudatba, minden sorozatot figyelembe véve 35 meccsen 14 góllal segítette csapatát.

Legfrissebb hírek

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
11 órája

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
13 órája

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24

Kerkez Milos: Talán nem épp a legjobb fogadtatást kaptam a Bournemouth-szurkolóktól

Angol labdarúgás
2026.09.20. 18:34

Őrült meccs Manchesterben: hiába a Brobbey-tripla, a City legyőzte a Sunderlandet

Angol labdarúgás
2026.09.20. 17:00