Liverpool: Bogdánt becserélték, pirotechnikával fogadták

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.07.08. 22:29
null
Bogdán Ádámnak a labda helyett a pirotechnikai eszközöket kellett eltakarítania a kapu előteréből (Fotók: Twitter)
A Premier League-ben szereplő Liverpool első nyári felkészülési mérkőzésén 1–0-ra legyőzte az ötödosztályú Tranmere Rovers együttesét. Az élvonalbeli együttes kapuját a második félidőben Bogdán Ádám védte, míg a győztes gólt Danny Ings szerezte.

Az ötödosztályú csapat otthonában rendezett találkozón a Liverpool kezdőcsapatában kapott helyet Dejan Lovren, Lucas Leiva és Roberto Firmino, míg az új szerzemények közül Joel Matip és Sadio Mané is. A kapuban a Mainztól érkező Loris Karius állt.

Az első félidőben nem született gól, Jürgen Klopp menedzser a szünetben teljes sort cserélt, vagyis lehetőséget adott a minden bizonnyal távozó Bogdán Ádámnak is.

BOGDÁNT SZÓRVÁNYOS TAPS FOGADTA A LIVERPOOLI SZEKTORBÓL


A Liverpool hivatalos honlapjának tudósítása a második játékrészben egyszer sem említette meg a magyar kapus nevét, amiből arra lehet következtetni, hogy nem akadt védenivalója. A meccs egyetlen gólja a 79. percben született, amikor Danny Ings talált a kapuba.

A MÉRKŐZÉS EGYETLEN GÓLJA

A mérkőzés hajrájában az eredmény már nem változott, Bogdán Ádám kapuja mögül viszont a liverpooli szurkolók pirotechnikai eszközöket dobáltak a pályára, majd a lefújás után berohantak a játéktérre.

A SZURKOLÓK PIROTECHNIKAI ESZKÖZÖKET DOBÁLTAK A PÁLYÁRA…


…AHOVÁ A LEFÚJÁS UTÁN BE IS ROHANTAK


BOGDÁN TAKARÍTOTT


TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEK

Dárdai Pál csapata, a Hertha idegenben 5–0-ra legyőzte az ötödosztályú FSV Luckenwaldét. A berlini csapatban a magyar szakember fia, ifj. Dárdai Pál a második félidőben kapott lehetőséget, balhátvédet játszott. A gólokat Vedad Ibisevic (2), Sebastian Langkamp, Fabian Lustenberger és Salomon Kalou szerezték.

A Borussia Dortmund a Rennes-től megvásárolt Ousmane Dembélé találatával szerezte meg a vezetést az ötödik vonalban szereplő Erkenschwick ellen 5–2-re megnyert találkozón, míg Otigba Kenneth együttese, a Heerenveen négy góllal bizonyult jobbnak a másodosztályú Emmennél.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Tranmere Rovers (angol)–Liverpool 0–1
FSV Luckenwalde (német)–Hertha BSC (német) 0–5
SpVgg Erkenschwick (német)–Borussia Dortmund (német) 2–5
PSV (holland)–Queens Park Rangers (angol) 0–1
FV Biebrich (német)–Mainz (német) 0–7
Dinamo Kijev (ukrán)–RNK Split (horvát) 8–2
Basel (svájci)–Lausanne (svájci) 2–3
ETSV Weiche (német)–Hamburg (német) 1–7
Heerenveen (holland)–FC Emmen (holland) 5–1
Gent (belga)–Olympiakosz (görög) 2–2

Legfrissebb hírek

Videó: azt hitte, gólt lőtt, majd ünneplés közben beleesett az alagútba a brazil játékos

Minden más foci
2026.08.09. 13:23

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

Az U20-as Eb-győzelem hőse: Torma Luca három ötméterest is hárított a döntőben – videó

Vízilabda
2026.08.08. 10:26

Messi két góllal segítette győzelemhez az Inter Miamit a Ligák Kupájában

Minden más foci
2026.08.06. 08:28

Videó: az FTC és a Paks is négygólos döntetlent játszott, de utóbbinak ez nem ért továbbjutást

Európa-liga
2026.07.30. 21:23

Így lett világbajnok a magyar női kardválogatott – videó

Egyéb egyéni
2026.07.29. 14:01

Kerkez Milost édesapja tockosai tartják a földön

Légiósok
2026.07.28. 16:11

Pedri és édesapja folytatta a megható hagyományt – videó

Foci vb 2026
2026.07.20. 18:00