NB I: korábbi légiósa szerint jó példa a Leicester csodája

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.05.05. 09:31
Laczkó Zsolt, a labdarúgó NB I-ből kieső Békéscsaba játékosa az angol Leicester City bajnoki címe kapcsán emlékezett vissza a „rókáknál” eltöltött időszakára.

Laczkó Zsolt 2007 decemberében a görög Olympiakosz Pireusztól került kölcsönbe a Leicester Cityhez, amely akkor még a másodosztályban (Championship) szerepelt. A 22-szeres magyar válogatott szélső nem tudott alapemberré válni új csapatában, csupán kilencszer lépett pályára a „rókáknál”, és még ugyanebben az évben visszatért Magyarországra – a Vasashoz –, míg a Leicester City kiesett a harmadik vonalba.

Mint azt Laczkó elmondta, a Leicester csodája (Claudio Ranieri együttese nagy meglepetésre élen zárta a Premier League 2015–2016-os kiírását) sok gárda számára jó példa lehet.

„Nagyon örültem neki, hogy megnyerték a bajnokságot, hiszen ez óriási dolog” – idézi a játékos szavait a szegedma.hu.

„A szezon elejétől, ahogy egyre jobban szerepeltek, folyamatosan követtem őket, és boldog vagyok, hogy végül győztek. Bebizonyították, hogy igazi sztár nélkül is lehet bajnokságot nyerni, ez pedig új esélyt ad a hozzájuk hasonló csapatoknak. Természetesen nem biztos, hogy a következő tíz vagy húsz évben lesz még ilyen, de most legalább az olyan klubok, mint a Leicester, elhihetik, hogy bajnokságot is tudnak nyerni.”

„Fantasztikus szurkolótáboruk van, és nagyon jó a felépítése az egésznek, még Angliában is a jó klubok közé tartoznak. Beszélhetünk az edzőről, Claudio Ranieriről is, aki a legnagyobb sztár volt most az együttesnél, de hétről hétre igazi csapatot láttunk a pályán. Ahogy megjött egy-két játékos önbizalma, úgy látszott az is, hogy ebben a gárdában vannak jó futballisták. Jamie Vardy, Rijad Mahrez vagy éppen Christian Fuchs is kimagasló teljesítményt nyújtott, ám főleg a stabil csapatjáték jellemezte őket, és ahogy egyre jobban teljesítettek, egyre többen kezdtek el szárnyalni. Ez kell a sikerhez” – vélekedett Laczkó, aki azt is elárulta, hogy a bajnoki címet szerző keretből van, akivel játszott is együtt.

„Andy King. Akkor még nagyon fiatal volt, de látszott, hogy remek futballista lehet. Azóta nagyon sokat változott, sokat erősödött. Amikor ott voltam, vékonyabb, technikás srác volt, jó labdaérzékkel. Örültem, hogy folyamatosan lehetett őt látni a Leicesterben, rajta kívül még a fizioterapeuták maradtak meg abból az időből”.

A 29 esztendős, jelenleg Békéscsabában szereplő Laczkó ugyanakkor úgy véli, a „rókák” vezetősége nem tudja majd egyben tartani a keretet.

„Nem szabad azért Bajnokok Ligája-győzelemről beszélni, hiszen attól függ majd, ki marad a klubnál. Ezt a csapatot szerintem szétszedik, nem lesz könnyű a játékosokat megtartani. A BL ugyan fantasztikus dolog, de az már csak egy ajándék számukra”.

 

 

Legfrissebb hírek

„Egyszerűen nem normális” – Mikel Arteta a PL legfiatalabb gólszerzőjét, Max Dowmant méltatta

Angol labdarúgás
2026.03.15. 11:31

Kettővel nyert a Honvéd; meglepetés Kecskeméten; megszakadt a Szeged borzasztó sorozata – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 19:00

Egy félidőn át jól tartotta magát a Békéscsaba, végül mégis a listavezető győzött

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 15:50

„Jövőre a BL-ben szeretnénk játszani, szóval van miért küzdenünk” – Szoboszlai a Spurs elleni mérkőzés tétjéről

Angol labdarúgás
2026.03.14. 12:34

„Kerkez jó, de mindenképpen tisztességes teljesítményt nyújtott” – Arne Slot az NS-nek

Angol labdarúgás
2026.03.13. 11:42

Kétszer is felállt a Brentford, de tizenegyesekkel a West Ham jutott be az FA-kupa negyeddöntőjébe

Angol labdarúgás
2026.03.09. 23:27

A Manchester Cityvel találkozik a Liverpool az FA-kupában

Angol labdarúgás
2026.03.09. 20:42

Kiütéses Vasas-siker, idegenben győzött a Csaba és a Csákvár, kettővel nyert a Vidi – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.03.08. 20:00
Ezek is érdekelhetik