PL: a Pats NFL-klasszisa a Leicester játékosának üzent

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.04.15. 20:27
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Leicester City labdarúgója, Kasper Schmeichel úgy gondolja, korai még az öröm a csapat háza táján, valamint kijelentette, nem csak az ő érdeme, hogy sorozatban öt mérkőzést hoztak le kapott gól nélkül. A kapusnak ezen felül Tom Brady, a New England Patriots NFL-csapatának klasszis irányítója is üzent, miután megtudta, hogy Schmeichel nagy rajongója a Hazafiaknak.

„Egyelőre semmit sem értünk el, bajnokként akarjuk befejezni a szezont, a következő mérkőzés döntő lehet ebből a szempontból – mondta Kasper Schmeichel, a Leicester City kapusa a Sky Sportsnak. – A kapott gól nélküli mérkőzések miatt sikerült megőriznünk a vezető pozíciónkat, de a kapu megóvása nemcsak az én érdemem, az egész csapat részt vesz a védekezésben, a csatárok és természetesen a hátsó tengely is. Az, hogy nem kapunk gólt, remek, de még ennél is fontosabb, hogy betaláljunk az ellenfelek kapujába és győzni tudjunk.”Kasper Schmeichel, a Leicester City kapusa a Sky Sportsnak. – A kapott gól nélküli mérkőzések miatt sikerült megőriznünk a vezető pozíciónkat, de a kapu megóvása nemcsak az én érdemem, az egész csapat részt vesz a védekezésben, a csatárok és természetesen a hátsó tengely is. Az, hogy nem kapunk gólt, remek, de még ennél is fontosabb, hogy betaláljunk az ellenfelek kapujába és győzni tudjunk.”

„Nem szeretném kiemelni a védő négyest, a védekezés az egész csapat együttműködését igényli, de őket nem hibáztathatod a vereségeinkért, mert mindig százszázalékos teljesítményt nyújtanak. Önfeláldozó játékosok, bármilyen lövésbe bele mernek vetődni, ha esetleg hibáznak, mindig megpróbálnak azonnal javítani.”

„Büszke vagyok a csapatra. Nagyon élvezem a helyzetet, ez az, amiért elkezdtem futballozni.”

Schmeichel – aki nagy NFL-rajongó hírében áll, kedvenc csapata Pedig a New England Patriots – üzenetet kapott Tom Bradytől, a Hazafiak irányítójától, ebben Brady sok szerencsét kíván Schmeichelnek és a Leicester Citynek.


„Tom Brady nekem üzen? Wow! Ő az egyik példaképem, sportágának valaha volt egyik legnagyobb alakja, óriási sportoló. Hihetetlen, ezt el kell ismernem.”

„Mi, Leicester-játékosok csak itt, Angliában érezzük annak a súlyát, hogy jelent valamit, amit eddig véghez vittünk, de Brady üzenete azt mutatja, hogy a teljesítményünkre felkapták a fejüket a világ más részein is.”

Legfrissebb hírek

PREMIER LEAGUE 2026–2027, ADATBANK, MENETREND, EREDMÉNYEK

Angol labdarúgás
2026.08.04. 14:31

Eddie Howe lemond a Newcastle vezetőedzői posztjáról – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.07.31. 17:38

Szoboszlai Dominik: Szeretnék előrelépni és példát mutatni

Angol labdarúgás
2026.07.30. 20:43

Rogers Londonba igazolásában nagy szerepe volt legjobb barátjának, Cole Palmernek

Angol labdarúgás
2026.07.22. 11:46

Elhunyt Kevin Keegan, a Liverpool FC legendája, kétszeres aranylabdás labdarúgó

Angol labdarúgás
2026.07.20. 16:57

Hiába távozna, a Chelsea 120 millió fontot kér Enzo Fernándezért

Angol labdarúgás
2026.05.28. 13:38

Visszavonul az aktív futballtól Kasper Schmeichel

Minden más foci
2026.05.27. 09:51

„Ma többet sírtam, mint az egész eddigi életemben” – Szalah érzelmesen búcsúzott az Anfieldtől

Angol labdarúgás
2026.05.25. 08:23