MU: nem minden a BL, van pénz! Van Gaal már a nyarat tervezi

Vágólapra másolva!
2016.04.10. 13:20
Louis van Gaal, a Manchester United menedzsere magabiztosnak tűnik állása megtartásával kapcsolatban, legalábbis erre enged következtetni legutóbbi nyilatkozata.

A holland szakember a Tottenham elleni angol bajnoki mérkőzés előtt a Bajnokok Ligája-selejtezőt érő negyedik hely megszerzéséről osztotta meg gondolatait az újságírókkal. Van Gaal szerint az átigazolási piacon valamelyest előnyt jelentene az MU-nak a BL-szereplés, de nem akkora hátrány a legrangosabb nemzetközi kupasorozatból való kimaradás.

Ha a Manchester United vasárnap legyőzné a bajnoki címért harcoló Spurst, egy pontra megközelítené a jelenleg negyedik Manchester Cityt.

„Minden futballistának fontos, hogy szerepeljen a Bajnokok Ligájában. Ennek ellenére a Manchester United önmagában elég nagy klub ahhoz, hogy a topjátékosok számára vonzó legyen. Természetesen a BL-szereplés nagyban segítene a játékosokkal folytatott tárgyalások közben. Mindig segít” – nyilatkozta Louis van Gaal.

„De azt is tudom, hogy a Manchester United egy elég nagy klub, kiemelkedőek a fizetéssek, így nagyon sok sztárjátékos igazolna hozzánk abban az esetben is, ha nem indulnánk el a Bajnokok Ligájában” – tette hozzá.

A holland emellett elárulta, hogy örült a városi rivális City 2–2-es eredményének a PSG ellen. Reméli, hogy továbbjut Manuel Pellegrini együttese, így tovább tartana a kettős terhelése, amely a „vörös ördögök” malmára hajthatja a vizet a negyedik helyért zajló versenyfutásban.

A Manchester Unitednek is van mire koncentrálnia a Premier League-en kívül. Az FA-kupa negyeddöntőjében a West Ham ellen lép pályára megismételt mérkőzésen.

Legfrissebb hírek

Valverde: az emberhátrányig sokkal jobbak voltunk, mint a Manchester United

Európa-liga
2025.05.02. 10:37

Amorim: Mindenki a Manchester Unitedben akar játszani

Angol labdarúgás
2025.04.26. 11:07

Balogh Botondéktól érkező kapussal helyettesítené Onanát az MU

Angol labdarúgás
2025.04.25. 15:58

Rashford nem hiszi, hogy visszatér az MU-hoz, BL-csapatban játszana

Angol labdarúgás
2025.04.23. 16:13

PL: az Arsenal a kiesés szélére sodorta az Ipswichet, még nem bajnok a Liverpool

Angol labdarúgás
2025.04.20. 16:58

„Néhány percre elfelejthetjük, hogy milyen idényünk van” – Rúben Amorim a drámai El-továbbjutás után

Európa-liga
2025.04.18. 08:31

Fergie-time: a Manchester United a 120. és a 121. percekben szerzett gólokkal győzte le a Lyont

Európa-liga
2025.04.17. 23:46

Zirkzee az idényben már nem játszik, Onana védi az MU kapuját a Lyon ellen

Európa-liga
2025.04.16. 19:42
Ezek is érdekelhetik