MU: „Nem akarok FA-kupa-sikereket és 4. helyeket, azt az Arsenal szokta”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.03.11. 12:28
null
Az MU legendái nem elégedettek a csapat jelenlegi helyzetével (Fotó: Action Images)
A Manchester United újabb kiábrándító vereséget szenvedett csütörtök este az Európa-liga nyolcaddöntőjének első mérkőzésén az ősi rivális Liverpool otthonában. A találkozót követően több korábbi United-játékos is kritikus hangot ütött meg a csapat játékát illetően.

A 2­–0-ra elveszített kupameccset követően az MU korábbi védője, Rio Ferdinand nyilatkozott a legkritikusabban, aki nem ért egyet a csapat játékospolitikájával. Véleménye szerint a vezetőség olyan labdarúgókat engedett el, akik meghatározó tagjai voltak az együttesnek. A korábbi védő többek között olyan játékosokat említett, mint Ángel Di María, Danny Welbeck, vagy Javier Hernández.

„Ezek a játékosok rosszabbak, mint akik a pályán voltak a Pool ellen? Ők jobbak voltak, mint a mostani csapat, ez a probléma. Felismerték egyáltalán a futballisták, hogy milyen meccsen játszanak, hogy az Anfielden lépnek pályára?”

Ferdinand a csapat vezetőedzője, Louis van Gaal munkásságát is kritizálta.

„A legijesztőbb számomra az, hogy semmilyen jelét nem látom a fejlődésnek, nem látom, merre tart a csapat.”

Egy másik United-legenda, Paul Scholes nem akarja, hogy a játékosok a közösségi médián keresztül esedezzenek a bocsánatért, hanem tegyenek érte a pályán, kezdjenek el futballozni. Majd a rivális Arsenalnak is odaszúrt picit.

„Nem akarom, hogy a Manchester United FA-kupa-győzelmekkel legyen boldog és minden évben negyedikként zárja a bajnokságot. Ez az Arsenal szokása…” – mondta Scholes.

Van Gaal a kritikák ellenére megtalálta a pozitívumokat is a meccsen, külön kiemelte a kapus, David de Gea teljesítményét, illetve az általa a mérkőzés egyik legjobbjának választott, Marouane Fellaini játékát.

EURÓPA-LIGA
NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉSEK

Villarreal (spanyol)–Leverkusen (német) 2–0
(Bakambu 4., 56.)

Kiállítva: Jedvaj (95., Leverkusen)
Athletic Bilbao (spanyol)–Valencia (spanyol) 1–0 (Raúl García 20.)
Liverpool (angol)–Manchester United (angol) 2–0 (Sturridge 20. – 11-esből, Firmino 73.)
Sparta Praha (cseh)–Lazio (olasz) 1–1 (Frydek 13., ill. Parolo 38.)
Sahtar Doneck (ukrán)–Anderlecht (belga) 3–1
(Taison 21., Kucser 24., Eduardo 79., ill. Acheampong 68.)
Basel (svájci)–Sevilla (spanyol) 0–0
Kiállítva: N'Zonzi (87., Sevilla)
Borussia Dortmund (német)–Tottenham (angol) 3–0 (Aubameyang 30., Reus 61., 70.)
Fenerbahce (török)–Braga (portugál) 1–0 (Mehmet Topal 82.)

 

Legfrissebb hírek

A Bayern kétgólos hátrányból fordított, de csak egy pontot szerzett Norvégiában

Bajnokok Ligája
3 órája

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
3 órája

Több mint ígéret JJ Gabriel: sorban állnak a lázadóért

Képes Sport
2026.10.11. 13:30

Nem volt szép, drámai annál inkább: a 92. percben, emberhátrányban egyenlített a Spurs az MU ellen

Angol labdarúgás
2026.10.10. 20:28

A Liverpool és a Manchester United is versenybe szállt a Bournemouth védőjéért – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.10.08. 11:04

Fred: Ten Hag emberileg nem való edzőnek, Duránt csak a pénz érdekli

Angol labdarúgás
2026.10.05. 12:40

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
2026.09.24. 15:28

Michael Carrick: Nincs itt az ideje azt részletezni, mit rontottunk el

Angol labdarúgás
2026.09.17. 09:55