Játékossors: nem akárhonnan vannak ajánlatai Ronaldinhónak

2016.01.04. 10:07
Bár volt időszak, mikor úgy tűnt, Ronaldinho egyelőre nem akasztja szögre a stoplist. A brazil futballmágus jövőjéről testvére és egyben ügynöke beszélt.

Ronaldinho, miután 2011-ben otthagyta az AC Milant, négy csapatnál is megfordult. Előbb hazájában a Flamengo és az Atlético Mineiro együttesét erősítette, majd egy rövid mexikói kitérő után újra Brazília következett, a Fluminense mezébe bújt, szintén nem túl hosszú időre.

A pályafutása végéhez közeledő cselkirályt gyakran „lustának” bélyegezték az utóbbi években, menedzsere azonban elmondta, Ronaldinhónak így is vannak bőven ajánlatai, méghozzá nem is akárhonnan!

„A világ minden részéről keresték, több ajánlatot kaptunk Angliából, a Premier League-ből is, ám jelenleg úgy tűnik, reálisabb cél a folytatáshoz Ázsia vagy az Egyesült Államok. A testvérem igazi harcos, sokan nem fogják fel, milyen fontos számára a futball és az, hogy egy nyerő csapatnál játsszon” – mondta a The Timesnak Ronaldinho ügynöke és testvére, Roberto.

A brazil zseni jelenleg szabadon igazolható, március 21-én tölti be 36. életévét.

Legfrissebb hírek

Kétszer egyenlített a Bournemouth, az MU nem tudta megszakítani a „cseresznyések” veretlenségi sorozatát

Angol labdarúgás
30 perce

Pályafutása ezredik mérkőzését játszotta Thiago Silva

Európa-liga
12 órája

Lewis Hamilton sikerei is motiválták Tóth Alexet

Légiósok
Tegnap, 9:55

Alisson visszatért a Liverpoolba, hosszabbított és a BL-re összpontosít

Angol labdarúgás
2026.03.17. 09:41

Kétgólos hátrányból mentett pontot a Wolverhampton, de ezzel nem sokra megy

Angol labdarúgás
2026.03.16. 23:04

Tizenegyből négy – Szoboszlai Dominik idénybeli kapura lőtt szabadrúgásai videón

Angol labdarúgás
2026.03.16. 17:08

A Premier League történetének legnagyobb pénzbüntetését kapta a Chelsea

Angol labdarúgás
2026.03.16. 15:50

Liverpooli lábnyomok: itt az ideje Arne Slot távozásának?

Légiósok
2026.03.16. 13:41
Ezek is érdekelhetik