PL: gáláns ajánlatot tenne a klub a tetovált szurkolóinak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.12.02. 08:01
null
Sok City-szurkoló tetováltatta magára a klub címerét (Fotó: The Sun)<br />
Pep Guardiola vagy Lionel Messi? Nem biztos, hogy rájuk is fog költeni a Manchester City abból a 400 millió dollárból, amely az új kínai befektetők érkezésével kerül a klub kasszájába. A szurkolókra viszont juthat ebből a pénzből, a klub ugyanis közölte, hogy megfontolja, állja ama drukkereinek „szabászati” költségeit, akik magukra tetováltatták a Manchester City címerét, és az új embléma megjelenése után változtatni akarnak.

Guardiola vagy Messi szerződtetése természetesen nem csak a Cityn múlik, ez többek között a szakvezető és az argentin zseni döntése lesz.

A szurkolók is maguk dönthetnek arról, hogy ha megjelenik a klub új címere, módosítják-e magukon a tetoválást. A pénz a The Sun szerint nem lehet akadály, a lézeres műtét költségeit ugyanis a klub állhatja, ha valóban megteszi a gáláns felajánlást.

„Örömmel jelenthetem, hogy a klub konzultált velünk az új címerről, és a jelek szerint számít, mit szeretnénk” – mondta Kevin Parker, a City szurkolói klubjának főtitkára, aki szerint az új, kör alakú címer kidolgozásában is segíthetnek a rajongók.

 

 

 

Legfrissebb hírek

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
2026.08.12. 12:27

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
2026.08.11. 15:48

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.10. 20:00

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2026.08.10. 14:26

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

Xabi Alonso szerint nagy potenciál rejlik a Chelsea-ben

Angol labdarúgás
2026.08.07. 11:37

Közel a visszatéréshez a Liverpool olasz védője

Angol labdarúgás
2026.08.07. 09:17

Matthias Jaissle lett a Newcastle United vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.08.05. 20:38